800 millió dollárt ér az arab tavasz

A Fehér Ház múlt héten fogadott el egy javaslatot, amelynek értelmében igen jelentős méretű gazdasági segélyben részesítenék az arab tavasz országait, emellett pedig továbbra is fenntartanák az amerikai katonai jelenlétet Egyiptomban. 

A 2013-as évre vonatkozó költségvetési tervezetet, amely október 1-jével léphet majd életbe, az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama nyújtotta be a Kongresszusnak. Ebben Obama kérte, hogy az Egyiptomnak nyújtott katonai segély ne legyen kevesebb az idei év 1,3 milliárd dolláros összegénél, emellett pedig javasolta, hogy további 250 millió dollárral támogassák az országot a rend helyreállításának érdekében.

A következő évi költségvetési tervezetben az USA elnöke minden területen szeretné megnövelni a külügyek és a segélyek keretét. Az arab országoknak nyújtott támogatás nagy része, nagyjából 770 millió dollár, a „Közel-Kelet és Észak-Afrika Fejlesztési Alapba” kerülne. A pénz zömét olyan kezdeményezésekre költenék, amelyek hosszú távon segítik olyan országok gazdaságát, politikáját és kereskedelmét, mint Jemen, Tunézia és Egyiptom. 

Sokan azonban óva intenek a túlzott segélyezéstől, hiszen egyelőre nem tudni biztosan, kinek a kezébe is kerül a pénz. Egyiptom sokáig az Egyesült Államok legfőbb közel-keleti szövetségese volt, ezért évente körülbelül 1,6 milliárd dollárnyi támogatásban részesült, amely nagyrészt a gazdasági és katonai szférában jelentkezett. Addig azonban, amíg a megváltozott körülmények szerinti viszonyok nem tisztázottak, veszélyes lehet további katonai támogatás nyújtása.

További támogatásra számíthat a tágabb értelemben vett Közel-Kelet is. A „Tengerentúli Elhárító Műveletek” (Overseas Contingency Operations) névre keresztelt számlán 8,2 milliárd dollárt különítettek el, melyből 3,3 milliárddal az Afganisztánban, 4 milliárddal az Irakban, és 1 milliárddal pedig a Pakisztánban vezérelt amerikai akciókat támogatják. Izraelnek egyébként nagyjából 3,1 milliárd dollár jut az előzetes tervek szerint.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »