Elfogadta a kormány a brutális megszorítócsomagot

A görög kormány „egyhangúlag” jóváhagyta szombat hajnalban az EU-IMF-mentőcsomagról szóló megállapodást és az ennek fejében meghozandó takarékossági intézkedéseket, amelyekkel elkerülhető, hogy az ország már márciusban csődbe menjen – közölte a miniszterelnöki hivatal a francia hírügynökséggel.

Az ANA görög hírügynökség jelentette, hogy a kormánydöntést beterjesztették a parlament elé, és az vasárnap szavaz róla.

Lukasz Papadémosz miniszterelnök már csütörtökön közölte, hogy a kormány megállapodott az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által követelt megszorító intézkedésekről, de ezután, pénteken a kormánykoalíció egyik kis pártjának, a jobboldali, nacionalista Ortodox Népi Riadónak (LAOS) a tagjai, valamit két szocialista miniszter az állami költséglefaragások miatti tiltakozásul kiléptek a kormányból. Papadémosz ekkor azt mondta: nincs helyük a kormányban azoknak, akik a takarékossági intézkedések ellen szavaznak a parlamentben.

A miniszteri lemondások ellenére a görög tömegtájékoztatás szerint biztosítottnak tűnik a kormánydöntés megszavazása a parlamentben. A kormány fő pillérét képező táborban legalább harminc „elhajló” lehet, s hozzájuk csatlakozna a LAOS 16 képviselője. A döntő az, hogy miként szavaznak a szocialisták (PASZOK) és a konzervatívok (Új Demokrácia). A kormánytábornak 252 képviselője van a 300 tagú parlamentben. A törvény elfogadásához 151 szavazat szükséges.Egyes elemzők kormányátalakításra számítanak, s arra, hogy a pártonkívüli Papadémosz kormánya immár csak technokratákból fog állni.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »