A nemzetbiztonsági szolgálat buktatta le a korrupt rendőröket

A Nemzetbiztonsági Szolgálat megyei főosztálya bejelentést kapott arról, hogy a nagyszőlősi járási rendőrkapitányság kiskorúakkal foglalkozó osztályának két munkatársa 2500 dollárt kért egy szülőtől azért, hogy ne vonják felelősségre bűntényt elkövetett gyermekét.

A bejelentés igaznak bizonyult. Január 25-én a kért összeget egy nagyszőlősi kávézóban adták át az egyik rendőrtisztnek, akit a Nemzetbiztonsági Szolgálat megyei főosztályának munkatársai a helyszínen letartóztattak. Felelősségre vonták bűntársát is.

Mindkét rendőrtiszt ellen nagy összegű megvesztegetés vádjával büntetőeljárást indítottak.

Kitekintő / Karpatinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »