Svájc veszi át a 2014-es EBESZ-elnökséget

Második alkalommal veszi át Svájc az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet elnökségét, erről döntött pénteken az 56 tagot számláló nemzetközi szervezet. 2015-ben Szerbia váltja majd az alpesi országot, azonban a két ország kölcsönösen segíteni fogja egymás munkáját a kétéves időszak alatt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a világ legnagyobb biztonsági szervezete, jelenleg 56 állam tagja, Vancouvertől Vlagyivosztokig. Az EBESZ elődje, az EBEÉ (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet) az 1975. augusztus 1-jén aláírt Helsinki Záróokmány értelmében jött létre, a szervezet a mai nevét az 1994-es budapesti konferencián vette fel. A bécsi székhelyű szervezet kezdetben a kelet-nyugat párbeszéd multilaterális fórumaként funkcionált, mára a válságmegelőzés, a válságkezelés és a válság utáni helyreállítás számít az EBESZ elsődleges feladatának.

A jelenlegi ír elnökség hivatalban lévő elnöke, Eamon Gilmore üdvözölvén a döntést így nyilatkozott: „Különösen örülök annak, hogy az EBESZ tagállamai sikeresen megállapodtak, hogy Svájc és Szerbia egy kétéves elnökségi időszakot fog betölteni. Ez az újítás lehetővé fogja tenni, hogy hosszabb távon és következetesebben tudjunk tervezni.” Az EBESZ-trojka, azaz a jelenlegi ír, a korábbi litván és a következő ukrán elnökség, a svájci-szerb párossal kiegészülve közösen fog dolgozni, hogy hatékonyabban legyenek képviselve a szervezet prioritásai.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »