Talán jövő szerdán végre megmenekülhet az ország

Tegnap este elfogadták a görög politikai pártok a nemzetközi trojka feltételeit, azonban a pénzügyi mentőcsomag véglegesítésére még mindig nem került sor. A tinta várhatóan szerdán már megszárad a pergamenen, ha Jean-Claude Juncker által támasztott kéréseket a hét elején teljesítik a görögök.

Első körben vasárnap el kell fogadnia Athénnak a technikai megállapodást (ez nem választható opció, hanem kötelezettség). A második feltétel az, hogy az athéni kormánynak az Eurózóna jövő szerdára tervezett üléséig 325 millió euró összegű pótlólagos strukturális kiadáscsökkentésről kell döntenie. Végezetül a valutaövezet tagjai ismételten kőkemény garanciákat kérnek a görög politikai pártok vezetőitől, hogy elkötelezettek a program mellett és végre is hajtják azt. „Az új jelszó, hogy amíg nincs végrehajtás, addig nincs átutalás sem” – mutatott rá az Eurózóna elnöke.

Olli Rehn azt is hangsúlyozta, hogy az új görög programban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak majd a szerkezeti reformok. Valamint minden eddiginél szigorúbb ellenőrzés alá kívánják helyezni Athént, így felmerült annak a lehetősége, hogy a folyósítandó kölcsönök egy részét a görög kormánynak való átutalás helyett egy külön számlán tartanák és abból fizetnék ki a lejáró adósságokat a hitelezőknek. Lényeg a lényeg, ma sem oldódik meg a görög sztori, bár az elmúlt napok azt mutatják, hogy a piaci szereplők csak a kedvező hírekre figyelnek.   

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »