Korrupcióval vádolják az elnöki szék várományosát

Rafael Marques de Morais angolai újságíró és korrupcióellenes aktivista büntetőjogi panaszt nyújtott be az angolai Főügyészi Hivatalhoz az ország három kiemelkedő személyisége ellen. A vádlottak között van Manuel Vicente, az állami olajvállalat, a Sonangol korábbi vezérigazgatója is, akit nemrégiben neveztek ki a gazdaság koordinációjáért felelős miniszternek. 

A választásokra ez év szeptemberében kerül majd sor az országban, így nem valószínű, hogy az ügyet addigra lezárják, és az érdemben befolyásolni tudja az eredményt. Márpedig a megmérettetésen Manuel Vicente is nagy esélyekkel indul, hiszen már hónapok óta keringenek a pletykák, miszerint ő követheti José Eduardo dos Santost az elnöki székben.

Dallos Sára

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »