Fico dzsihádot hirdetett a koalíció ellen

A Smer az összes képviselői törvényjavaslatról szóló szavazás elhalasztását kérte a parlament mai ülése előtt. Nem jött össze, így többek között a mentelmi jog szűkítéséről is szó esik.

A Smer az összes képviselői törvényjavaslatról szóló szavazás elhalasztását kérte a parlament mai ülése előtt. Nem jött össze, így többek között a mentelmi jog szűkítéséről is szó esik.

Fico elmondása szerint a párt hajlandó támogatni a kihágásokra vonatkozó mentelmi jog eltörlését, ha azt „normális formában” terjesztik be a végső szavazás idején. Azt várja ugyanis, hogy a második olvasat előtt több módosító javaslatot is megvitatnak majd.

„Ha abban megmutatkozik néhány képviselő művészi alkotókészsége, felül kell értékelnünk az álláspontunkat. Egyelőre első olvasatban van, meglátjuk a beadott javaslatokat” – jelentette ki Fico, akinek a véleménye szerint a Smernek nincs problémája a mentelmi jog megszüntetésével, azzal viszont igen, mi történik a törvényhozásban. Elmondása szerint ezért javasolták a képviselői indítványokról szóló szavazások elhalasztását is, és ebbe a körbe mellesleg saját javaslataik is beletartoznak.

„Készek voltunk szavazni a kormány javaslatairól, de nem vagyuk készek arra, hogy két hétig a politikai félőrültek cirkuszoljanak” – állította Fico, aki szerint a kormány a vonatkozó törvény megszavazása után azonnal javasolni fogja, hogy a többi kezdeményezésről ne tárgyaljanak. „Nekünk 62 képviselőnk van, minden nap rendkívüli ülést fogunk kezdeményezni. Dzsihádot akartak, megkapják. Mi az ellenzékben vagyunk, és ha látni akarják az ellenzék igazi arcát, akkor fogják is” – jelentette ki.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »