Könnygázt vetettek be Elefántcsontparton

Összecsapásokba torkollott az előző elefántcsontparti elnök, Laurent Gbagbo pártjának gyűlése, több sérültet is kórházba kellett szállítani.

A korábbi elefántcsontparti vezető, Laurent Gbagbo támogatói közül legalább negyvenöten megsérültek, mikor feltehetőleg a jelenlegi elnök szimpatizánsaival csaptak össze gyűlésüket félbeszakítva. A rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie, hogy a két tábort szétválassza. A sérültek közül tíz embert kórházba szállítottak, ketten közülük súlyos állapotban vannak.

Az Elefántcsontparti Népfront (Front Populaire Ivoirien – FPI) támogatói az ország gazdasági központjának egyik kerületében gyűltek össze, hogy így jelezzék a párt visszatérését a politikai palettára. A gyűlést azonban kénytelenek voltak lefújni, mikor fiatalok egy csoportja kövekkel kezdték el őket dobálni.  Gbagbo támogatói megpróbálták megtorolni a támadást, a rendőrség azonban az ENSZ katonáinak segítségével könnygázzal akadályozta meg a konfliktus elharapódzását. 

A 2010. novemberi választásokat követően Gbagbo – bár nem ő szerezte meg a szavazatok többségét – nem távozott az elnöki székből. A nyertest, Alassane Ouattarát az ENSZ és francia békefenntartó erők segítették végül hatalomra, ezt azonban komoly összecsapások előzték meg, amiben mintegy 3000 ember vesztette életét. Gbagbót tavaly áprilisban tartóztatták le emberiség elleni bűntettek vádjával, s jelenleg Hágában vár a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ítéletére. 

Dallos Sára

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »