Már ma kell állapodni az államadósságról

A tervek szerint ma ülnek tárgyalóasztalhoz a görög hitelezők az IIF-fel és más illetékesekkel Athénban. A tét nem kevés, hiszen a menetrend szerint már ma meg kell állapodni bizonyos kérdésekről ahhoz, hogy hétfőre rendeződjenek a konfliktusok a hitelezők és a görögök, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetek között.

A súlypontot az új kötvények kuponja, azaz éves kamatfizetése jelenti, mivel a hitelezők legalább 4%-ot szeretnének évente, míg Athén maximum 3,5%-ot hajlandó fizetni, de felmerült a változó kamatozású kötvények kibocsátása is. Hosszabb távon az lesz kérdéses, hogy a tavaly 130 milliárd eurós segélycsomagot követően milyen egyéb támaszt kap majd Athén. Március 20-án ugyanis ki kell köhögni a 14,5 milliárd eurónyi kötvénytartozást, ami önerőből már aligha menne a helléneknek.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »