Mégsem kap IMF-hitelt az ország?

Ahogy tegnapi hírlevelünkben is jeleztük, jót tett a piaci hangulatnak a február végére vonatkozó EKB-programmal (LTRO) kapcsolatos piaci spekuláció, de besegített tegnap a görög megállapodásról szóló pletyka is. A lovak szájából hallottuk azt a tippet is, hogy egyes hedge fundok a beszámolók ellenére nem járulnak hozzá a görög kötvényeken elszenvedett leíráshoz, miközben a bankok esetében már nagyjából rendeződött a kérdés.

Ez ahhoz vezethet, hogy a befektetők érdekeit képviselő IIF nem jut kompromisszumra a kérdésben, ezért az EU/IMF nem biztosít újabb forrást a görögöknek. A március 20-án esedékes 14,5 milliárd eurós kötvénylejáratot pedig aligha tudnák a hellének egymaguk visszafizetni.

Mindezek fényében arra számítunk, hogy a globális rali a következő napokban enyhül, kisebb korrekcióra számítunk, főleg, hogy az S&P500 25 éve nem látott emelkedéssel nyitotta az idei évet.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »