Január 15-én megkezdődött az általános iskolákba való beíratkozási folyamat. A Hírek.sk portál körképet készített a zoboralji helyzetről, ahol köztudottan évek óta harc folyik a szórványmagyarság fenntartásáért.
Az alsóbodoki alapiskola igazgatónője, Brath Valéria elmondta, idén 5 gyerek beiratkozását várják a magyar tagozatra és 3 gyereket szlovákra. Ebben az esetben javul a prognózis, mivel az utóbbi két évben nem is nyílhatott magyar osztály az alsóbodoki alapiskolában. Az igazgatónő szerint a tehetősebb családok inkább a közeli Nyitrára viszik gyermekeiket, szlovák iskolába. Az iskola több kultúrműsort és előadást is szervez a tanévben, hogy megmutassák a magyar közösség erejét. Az alsóbodoki alapiskolában január 24-én kerül sor a leendő elsősök beíratására.
A pogrányi alapiskola igazgatója, Šonkoľ Zoltán sem bizakodóbb. Náluk idén 2 gyerek iratkozik majd be január 31-én, de mint elmondta, ez még mindig eggyel több a tavalyi létszámnál. Az igazgató úr abban látja a probléma gyökerét, hogy a faluban nagyon kevés gyerek született, így nincs kit iskolába adni. A beiratkozó gyerekek szüleivel már a gyerek óvodás korától tartják a kapcsolatot.
A gímesi alapiskola felső tagozatának ötödik osztályába tíz gyerek jár majd jövőre, jelenleg az ötödik osztályt heten látogatják, így kisebb javulás mutatkozik. Az iskola fiatal pedagógusa, Zilizi Zoltán azt is elmondta, hogy két elsőst várnak jövőre. Az iskolában az alsó tagozat összevont, de ez nem ritka jelenség Zoboralja szórványiskoláiban. Gímesen február elsején és másodikán várják a gyerekeket és szüleiket. Az iskola rengeteg energiát fektet abba, hogy vonzóvá tegye az anyanyelvi oktatást. Zilizi Zoltán elmondása szerint sajnálattal tapasztalják, hogy Nyitra „elszívó ereje“ hatalmas, a szülők jobban bíznak a városi iskolákban, pedig a falusi iskolák sokszor emberségesebben, nagyobb odafigyeléssel és ezáltal szakszerűbben foglalkoznak a gyerekekkel, mint a városi iskolák.
Az elmúlt évek prognózisai arra utaltak, hogy Szlovákiában minden ötödik magyar nemzetiségű kisgyermeket szlovák iskolába írattak. Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának oktatási és kulturális alelnöke a fő problémát abban látja, hogy kevés magyar gyerek születik. „Vannak vidékek, ahol a prognózis javulóban van, van azonban olyan régió is, ahol az arány negatív irányba mozdul el. Szlovákiában a magyar gyerekeknek csupán hat százaléka látogat magyar anyanyelvű óvodát. Itt kellene változtatni és már az óvodát tudatosan kellene választani. Nem szabad megzavarni a gyereket azzal, hogy először szlovák óvodába, majd magyar iskolába adjuk”.
Sajnos Nyitra közelsége veszélyt jelent Zoboralja kisiskoláira, a városnak óriási a vonzása. Sokan úgy gondolják, hogy az érvényesülés egyetlen útja szlovák iskolába íratni a gyereket – emlékeztet a szakpolitikus. „Én azt szeretném ajánlani a zoboralji magyar szülőknek és általában a magyar szülőknek, hogy nézzék meg a szenci alapiskola beiratkozási filmjét, ami példaértékű. Hinni kell abban a bebizonyított igazságban, hogy az információátadásra és a nevelésre az anyanyelv a legjobb. Az így szerzett ismeretek adják a legjobb alapot a későbbi szaktudás megszerzéséhez! Ez az érvényesülés útja, amely során az anyanyelv a legfontosabb eszköz – tette hozzá a zoboralji helyzethez Szigeti László.
Kitekintő / Hírek.sk