Jóváhagyta a Žák-Malina Hedvig és a Szlovák Köztársaság között egyezséget az Európai Emberjogi Bíróság, az erről szóló határozat az intézmény honlapjára is felkerült.
A kormánynak a sajtóban kell bocsánatot kérnie Žák-Malina Hedvigtől. „A Szlovák Köztársaság Kormánya elképzelhetőnek tartja, hogy a panaszos esetében vannak bizonyos körülmények, melyek kétségeket ébresztenek az Emberi Jogok és Szabadságok Nyilatkozatában foglaltakat illetően” – a kormánynak ezt a szöveget kell megjelentetnie. Žák-Malina Hedvig az egyezség értelmébe egyúttal kötelezi magát, hogy az állammal szemben minden kártérítési igénytől eláll.
Kitekintő / Új Szó