A kormány is megelégelte a radikálisok akcióit Koszovóban

Albán radikális tüntetők torlaszolták el a Szerbia felé vezető határátkelőket Koszovóban. A demonstráció során a tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak. A tiltakozókat még a koszovói kormány is elítélte, a Szerbiával folytatott tárgyalásokra azonban az eset vélhetően nem lesz hatással.

Az albán radikális Vetëvendosje mozgalom aktivistái saját államuk rendőrségével csaptak össze több helyen is. A tüntetők a „reciprocitás elvét”, azaz a szerb áruk behozatalának tilalmát követelték. A rendőrök 146 demonstrálót állítottak elő, míg a sérültek száma a két oldalon összesen 50 körül volt.

A Vetëvendosje aktivistái több Szerbia felé vezető határátkelőhelyet is blokád alá vontak pénteken. A tüntetők elfogadhatatlannak találták, hogy míg Szerbia nem engedi be területére a koszovói árucikkeket, addig az országba történő szerb import zavartalan. A tüntetések Merdare és Dheu i Bardhë (szerbül Bela Zemlja) határátkelőhelyeket blokkolták és több, mint ezren vettek részt rajtuk. Az indulatok hamar felizzottak és a tömeg kövekkel, valamint fémeszközökkel támadt a rendőrségre, akik könnygázzal és paprikagázzal „válaszoltak”. A zavargások során 146 embert állítottak elő és 31 rendőr, valamint körülbelül 20 tüntető is megsérült. Egyes hírek szerint Albin Kurti, a Vetëvendosje vezetője is a rabszállító kocsiban végezte, ezt azonban Baki Kelani, a rendőrség szóvivője cáfolta. Az előállítottak közt volt a koszovói parlament és a mozgalom több tagja is, de Kurti nem, mondta el a szóvivő.

A koszovói rendőrség egyértelművé tette, nem fogják eltűrni az útblokádokat és a szabad mozgás korlátozását, mert az törvényellenes. A Vetëvendosje és Albin Kurti szerint azonban a rendőrségnek nem őket kéne támadnia, hanem a szerb áruk behozatalát Koszovóba. A koszovói kormány sem állt azonban a tüntetők mellé. A hivatalos álláspont szerint vannak más lehetőségek is a Vetëvendosje számára, mint a demonstráció. A kormány egyúttal sajnálatát fejezte ki a rendzavarás miatt. A tiranai vezetők, Bamir Topi elnök, és Sali Berisha miniszterelnök is elítélték a blokádot.A határátkelőhelyeken vasárnap is tartanak a tiltakozó akciók, ám a forgalom már elindulhatott.

A vasárnapi nap folyamán a Vetëvendosje vezetői Pristinában sajtótájékoztatón értékelték a tüntetés eredményét. Albin Kurti szerint a sebek, melyeket a demonstrációk során kaptak, nem a gyengítik meg őket, sőt, erőt fognak adni a továbbiakban. A mozgalom vezetője azt is kijelentette, további erőfeszítéseket fognak tenni, hogy elérjék a valódi kereskedelmi és gazdasági reciprocitást Szerbiával. Shpend Ahmeti, a mozgalom alelnöke pedig új blokádot hirdetett. A tüntetők január 22-én zárhatják le a határátkelőket, amennyiben a koszovói kormány nem tesz eleget követeléseiknek.

A tüntetés nem fogja befolyásolni a tárgyalásokat

Oliver Ivanović, a szerb Koszovó-ügyi Minisztérium államtitkára a belgrádi B92 televíziónak adott interjújában kifejtette, az erőszakba torkolló tüntetéseknek nem lesz közvetlen hatása a Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokra. A Vetëvendosje tevékenységét veszélyesnek nevezte, ám kifejtette, a mozgalom sikerének elsődleges oka a rossz gazdasági helyzetben és a politikai frusztrációkban keresendő. Az államtitkár, bár elismerte, hogy az albán radikalizmus jelenleg erős, rámutatott, hogy a nemzetközi közösség nem fogja tűrni az erőszakos akciókat. A pristinai vezetők sajnálkozására reagálva Ivanović kétségeinek adott hangot afelől, hogy a koszovói vezetők valóban komolyan gondolták-e nyilatkozataikat.„Nem vagyok biztos benne, hogy őszintén így gondolják. Sokan készek rá, hogy szabadon engedjék Albin Kurtit, hogy elvégezze a piszkos munkát, illetve nyilvánosan kimondja, amit sokan gondolnak.” – nyilatkozta az államtitkár.

Oliver Ivanović egyébként nem csak a szerbiai politikában tölt be szerepet. A koszovói szerb politikus ugyanis Pristinában is birtokol egy parlamenti mandátumot, ahová a szerbeket tömörítő koalíció listáján jutott be. Helyét azonban párttársaihoz hasonlóan sohasem foglalta el.

Szalay Szabolcs

Friss hírek