Tragikomikus Twitterháború Szomáliában

Képhamisításon kapták a kenyaiak szomáliai beavatkozását vezető, a Twitteren rendkívül aktív őrnagyot.

Kínos helyzetbe került Chirchir őrnagy, a kenyai hadsereg szomáliai offenzíváját vezető tisztje, aki néhány hónapja a Twitteren megnyitotta a militáns iszlamista al-Shabaab elleni háború egy újabb frontját. A Twitterén az őrnagy olyan képeket közölt, amelyen egy férfit éppen megköveznek. Chirchir szerint ezek a képek a napokban készültek, az áldozat pedig az al-Shabaab egyik Kenyából rekrutált tagja, amely nem értett teljes mértékben egyet a szervezet céljaival. Az akció tehát azt hivatott sugallni, hogy az al-Shabaab szervezetén belül is hatalmas a széthúzás, a kritikus hangokat pedig szigorúan megbüntetik. (A Twitterről azóta eltüntetett képeket itt tekintheti meg, ezt azonban csak erős idegzetűeknek ajánljuk.)

Később azonban kiderült, hogy a képek még 2009-ben készültek, ráadásul nem is az al-Shabaab tagjai szerepelnek rajta. A bakit Chirchir először tagadni próbálta, a növekvő nyomás után azonban kénytelen volt beismerni a tényhamisítást. Az eset mindenesetre sokak bizalmát megcsappantotta a katonatisztben, egyikük még azt is felvetette, hogy Chirchir ezzel Twitter-öngyilkosságot (angolul viccesebb: twicide) követett el. Az al-Shabaab, amelynek szintén van Twittere, sietett is válaszolni, gúnyosan jelezve, hogy „a kenyai kormánynak elegendő lett volna egy gyors keresés a Google-ban, hogy elkerülje ezt a blamát.” Az al-Shabaab kijelentette, hogy a jelzettekkel ellentétben az incidens nem 2009-ben és nem Kismayo városában történt, nem kenyai az áldozat, az elkövető pedig nem az al-Shabaab. (Valóban, a kövezést egy másik lázadó csoport, a Hizbul Islam követte el.)

Az incidens nem tesz jót a kenyai invázió egészének sem, ami immár harmadik hónapja húzódik, látványosabb előrelépés nélkül. Sőt, az iszlamista szervezet egyre többször tör be Kenya északkeleti részeire, legutóbb egy rendőregység elleni támadásban hét embert öltek meg, és további áldozatokat (köztük két rendőrtisztet) elraboltak, közölte az al-Shabaab szóvivője.

Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »