A tiszta választások rövid története

Oroszországban a választások teljesen tiszták, demokratikusak, és érvényesek voltak – jelentette ki rögtön a december 4-ei parlamenti választások másnapján a Központi Választási Bizottság vezetője, Vlagyimir Csurov. Ezzel a kijelentéssel azonban sokan nem értettek egyet, és a választásokat követően Oroszországban politikai krízis alakult ki, a ’90-es évekre emlékeztető utcai demonstrációkkal, sztrájkokkal és a médiában és a politikában történő nagy átrendeződésekkel.

A Putyin által vezetett Egységes Oroszország – a hatalom pártja – közel 50 százalékot tudott begyűjteni a választásokon. Majdnem 10 százalékkal többet, mint amennyit az előzetes felmérések és az exit pollok jósoltak nekik. Különösen szemet szúr ez az eredmény egyes választási körzetekre lebontva – vannak régiók, ahol egyszerűen elképzelhetetlenek az Egységes Oroszország jó eredményei. Ilyen például az orosz főváros, Moszkva, ahol igen alacsony Putyin támogatottsága, és a hatalom pártjának legfeljebb 30 százalékot prognosztizáltak – mégis, az eredmények szerint 50 százalékot értek el.

December 6-án, Dmitrij Medvegyevvel találkozva, a Központi Választási Bizottság vezetője, Vlagyimir Csurov elújságolta az orosz elnöknek, hogy az ő számításai sokkal pontosabbak voltak, mint a vezető szociológiai intézeteké. „Ön már majdnem varázsló” – mondta mosollyal Medvegyev. „Ó, egyelőre még csak tanulom , hogy kell varázslónak lenni” – válaszolt Csurov. Ez a kis párbeszéd napok alatt bejárta a médiát és az orosz blogokat, és Csurovra alaposan ráragadt a „varázsló” jelző.

Volt min bűvészkedni a hatalomnak: az ellenzék számításai szerint a hatalom pártja szavazataik 10-15 százalékát szerezte meg csalással, adminisztratív segítséggel. Ezeket az internet korában nem egyszerű elrejteni.

A legszembetűnőbb talán a Youtube videómegosztóra feltöltött, csalásokat bemutató videók száma volt. Ilyeneket rákeresve több mint százat lehetett találni a választásokat követően. A videókon többek között olyan csalások láthatóak, ahogy a bizottság tagjai a megjelent szavazók helyett szavaznak, vagy segítenek a „helyes” kitöltésben. Vannak videók, ahol a meg nem jelent szavazók helyett töltenek ki lapokat, és van ahol látszik, hogy már a választások kezdete előtt sem volt üres a választási urna.

A videók mellett számos visszaélésről számoltak be a megfigyelők, és nagyon operatívan készültek a nagy napra a független orosz médiumok is. Így például a Gazeta.ru és a Lenta.ru újságírói úgy nevezett „körhintákat” lepleztek le – egy olyan rendszert, amikor pénzért vásároltak szavazókat, akik leginkább az orosz főváros több különböző körzetében adták le a már előre kitöltött szavazólapjaikat.

Ezen a videón például az látható, ahogy a választási bizottság vezetője üres szavazólapokat tölt ki, bepipálva mindenhol az Egységes Oroszországot.

Mindezek a választási csalások komoly aggályokat okoztak volna a Nyugaton, de Oroszországban nem ez volt a helyzet. Vizsgálatok nem történtek, a beérkezett nagyszámú bizonyítékkal, dokumentumokkal, leleplezésekkel senki nem törődött – a választásokat gyorsan igyekeztek „érvényesnek és tisztának” minősíteni.

Medvegyev és Csurov a videókat nevetséges provokációnak minősítette, amelyeken „amúgy nem is látszik semmi”. Putyin gyorsan kijelentette, hogy az eredmények stabilitást hoznak majd az orosz politikába, Medvegyev pedig az orosz demokrácia jó működőképességéről számolt be.

Az ügy látszólag lezárva, a parlament megválasztva, a televízióban az Egységes Oroszországnak szánt örömódák. A győzelem mégsem lehetett felhőtlen. Valami megindult az orosz társadalomban, ami komoly fejfájást okozott a hatalomnak. Az emberek nem hagyták annyiban a választások kimenetelét.

A választások másnapján Moszkvában közel 6-10 ezer ember gyűlt össze, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek, és ez történt Oroszország szinte minden nagyobb városában is. A tüntetések különböző intenzitással folytatódtak a múlt hét folyamán. A hatalom reakciója pedig megingani látszott és változni kezdett. A tüntetések hullámának az eddigi csúcspontja a szombati tüntetés volt Moszkvában, amelyet engedélyezett a hatalom. A résztvevők szerint a tüntetésen 60-80 ezer ember vett részt. Ilyen tüntetések  a választási csalások ellen a hétvégén Oroszország más városaiban is lezajlottak magas számú részvétel mellett.

Ahogy egyre több embert mozgatott meg a társadalmi ellenállás, úgy változott az orosz vezetés reakciója is: Putyin múlt héten már tisztes távolságra helyezte magát az Egységes Oroszországtól, és a sajtótitkára kijelentette, hogy Putyin soha nem tartozott egyetlen párthoz sem – ő Oroszország érdekeit képviseli (és valóban: bár Putyin a legelejétől vezette az Egységes Oroszországot, formálisan soha nem lépett bele a pártba). 

Máshogy nyilatkozott már az orosz államfő is: Medvegyev a külföldi útja során már arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy „kisebb visszaélések történtek a választások során”, és ezeket ki fogják vizsgálni (mondta ezt úgy, hogy az újonnan megválasztott parlament tagjai már a munkájukra készülnek a Dumában, amely december 21-én nyílik meg).

A helyzeten azonban változtatni már nem lehet, és olyannak lehetünk szemtanúi Oroszországban, amire 20-25 éve nem volt példa: egy széles, közös érdekek mellett szerveződő társadalmi összefogás indult – akárcsak annak idején a ’80-as évek végén – ’90-es évek elején. Ez az új, változó orosz társadalom már nem ül otthon a propagandát sugárzó televíziókat hallgatva, hanem békésen tüntetve kivonul az utcákra. Ez a tendencia a jövőben egyre csak erősödni fog. 

A hatalom persze minden adminisztratív eszközt felhasznál, hogy ellenállást tanúsítson a megindult társadalmi nyomással szemben. Az elmúlt héten Putyinék stábja ellentüntetéseket szervezett – előbb a „Nasi” fiatal szervezet tagjait vitették ki az utcára, ami igencsak siralmas képet mutatott az orosz bloggerek és külföldi sajtó beszámolóiban; majd december 12-én hétfőn szervezett ellentüntetésen az Egységes Oroszország támogatása mellett pénzügyi mézesmadzagot húztak a nehéz helyzetben lévő lakosság előtt. A trükköt nem volt nehéz megfejteni: a független sajtó kamerái előtt nyilatkozó „ellentüntetők” boldogan beszámoltak arról, hogy fejenként 300 rubelt (vagyis kb. 2200 Ft-ot) kapnak annak fejében, hogy megjelentek a párt rendezvényén.

A társadalom alapjában véve már nem egy közös ellenségképp köré szerveződik (bár ez is nyilvánvalóan benne van valamilyen részben), hanem a jogaikért való kiállásban. A tüntetéseken a legfőbb lózungok nem Putyin vagy Medvegyev eltüntetését célozták, hanem a választások megismétlését, és demokratikus, valóban tiszta választások kiírását. Ez a tömeg tisztában van a helyzettel és a jogaikkal, és emiatt a jelenlegi orosz politikai elitnek tényleg van mitől tartania. Amíg az interneten fellelhető igazság csak egy szűk réteg kiváltsága volt, addig messzemenő változások nem indulhattak el. Most, hogy egyre több ember merészkedik ki az utcára, hogy ismert orosz média-személyiségek, énekesek és sztárok is egyre inkább hangot adnak elégedetlenségüknek, az informáltak köre megállíthatatlanul növekedni fog. Olyan ez, mint amikor a ’80-as években a kor szovjet emberére a nyugati rádióadások, és a függetlenedő sajtó révén rázúdult az az információ, aminek korábban nem lehettek birtokában.

A kommunisták, szélsőjobboldaliak, liberálisok, konzervatívok – mindenki egységre lépett. A tüntetéseken egymás mellett lehetett látni nacionalista zászlót és vörös kommunista zászlót. Ez az az erő, amitől a hatalomnak valóban félni kell.

És ez az a kor, amikor új, nemzeti hősök születhetnek, akárcsak a ’90-es évek Oroszországában történt. Ilyen hős lehet többek között a korrupció ellen harcoló Alekszej Navalnij, a „Szolidaritás” szervezet vezetője Ilja Jasin, vagy akár a hétfőn elnökségi indulását bejelentő orosz milliárdos Mihail Prohorov. A tét igen csak nagy: aki most meg tudja lovagolni a társadalmi hullámokat és hangulatokat, messzire juthat. Amihez persze az szükséges, hogy ez a megindult társadalmi ellenállás folyamatos legyen, és ne haljon el egy idő után a választásoktól távolodva. 

A történetben persze van két, az ellenzék számára reményt adó mozzanat: az egyik, hogy a választások szerencsés egybeesés folytán három hónapos távban követik egymást. A december 4-ei parlamenti választásokat a március 4-ei elnökválasztások követik majd. Ez azt teszi lehetővé, hogy a politikai vonal ne merüljön feledésbe, és az elkövetkező négy hónapban biztosan a társadalmi viták középpontjában legyen. A hatalom az elmúlt hét eseményei után biztosan elgondolkodott a további stratégián, és egyebek mellett egyéb alternatívákat is támogatni fog az elkövetkező elnökválasztásokra – hogy ezzel is elvegyék a várható „alternatíva nélküli választások” élét. A másik reményt adó dolog pedig a már említett társadalmi összefogás: ha egy ország társadalmi egységes, szervezett képet tud felmutatni egy probléma előtt, akkor jó irányba haladnak a probléma megoldásához. És azt hiszem, ez nem csak Oroszország esetében van így.