Buszmegállóban robbant gránát Belgiumban

Egy embert megölt, s legalább tízet megsebesített kedden a belgiumi Liege-ben egy középkorú férfi, aki maga is életét vesztette, amikor gránátokat robbantott fel egy buszmegállóban.

Sajtójelentések szerint a férfi vélhetően egy többfős csoport tagja volt. A csoport egy másik tagja a rendőrséggel lövöldözésbe keveredett, és ő is halálos sebesülést szenvedett.

Az események a helyi bíróság főépületének közelében, a zsúfolt Saint-Lambert téren zajlottak.

A mentők és a rendőrség nagy erőkkel vonultak a helyszínre, a szomszédos Hollandiából is hívtak segítséget. Több sebesült az igazságügyi palotában és egy közeli múzeumban talált menedéket.

A súlyos sebesültek között a jelentések szerint egy kisgyermek is van.

A belga nagyváros központjában a robbantások után a közlekedés megbénult.

A hivatalos szervek egyelőre nem adtak pontos tájékoztatást a történtekről.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »