Gingrich járhat jól Cain visszalépésével

Miután a várakozásoknak megfelelően Herman Cain szombaton bejelentette, hogy felfüggeszti a kampányát, azonnal megkezdődött a küzdelem egykori szavazóiért. A versenyben maradt republikánus jelöltek a hétvégén minél erősebb konzervatív elkötelezettségük hangsúlyozásával igyekeztek saját támogatottságuk növelésére fordítani a mezőny szűkülését.

Bár hétfőn több helyen megjelent a pletyka, hogy Cain még aznap támogatásáról biztosítja Newt Gingrichet, végülis nem került sor ilyen bejelentésre – az egykori pizzamágnás maga is azt közölte támogatóival, hogy a közeljövőben még nem fog egyik volt jelölttársa mellett sem kiállni. Gingrichnek valószínűleg sok előnye nem is származna abból, ha a nyilvánosság előtt mutatkozna együtt Herman Cainnel nem sokkal a botrányokat követően, Cain szavazóit pedig már így is sikerült megszólítania a friss felmérések szerint. A Washington Post által hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés szerint az első jelölőgyűlése miatt kulcsfontosságú Iowában már Cain kampányának hivatalos felfüggesztése előtt egyértelmű esélyessé lépett elő a volt házelnök: Gingrich a szavazatok 33 százalékára számíthat, miközben legközelebbi riválisai, Mitt Romney és Ron Paul 18-18 százalékon állnak. A visszalépése előtti napokban Cain csupán az iowai voksok 4 százalékát szerezte volna meg, a tendenciák pedig egyértelműen arra utalnak, hogy szavazói Gingrich-hez vándoroltak.

Miközben az utolsó hetek fejleményei egyértelműen kedvezően alakultak Newt Gingrich szempontjából, a New York Times cikke rámutat arra, hogy milyen nehézségekkel kell továbbra is megküzdenie. Bár kétségkívül szinte a semmiből hozta vissza esélyeit, de Mitt Romney kampánya még mindig jóval több erőforrással rendelkezik és szervezettebb. Egy elhúzódó előválasztási küzdelem során kimerülhet a Gingrich-kampány lendülete, és a hosszú politikai múltjából felszínre kerülhetnek a Képviselőház volt elnökét kedvezőtlen színben feltüntető információk. Vasárnap például Tom Coburn republikánus szenátor tett a Fox News csatornán kellemetlen kijelentéseket: mint mondta, ő a Gingrich által vezetett Kongresszusban dolgozott, és személyes tapasztalatai alapján nem támogathatja a volt házelnököt, aki szerinte „más mércét alkalmaz azokra, akiket vezet, mint saját magára”. 

Tábor Áron

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »