Elejtett alkatrész miatt evakuálták a rakétabázist

Az interkontinentális ballisztikus rakéta ismeretlen alkatrésze egy métert zuhant, a Pentagon élénk vita után végül nem értesítette a civil lakosságot.

Részlegesen evakuálni kellett az Egyesült Államok Légierejének bázisát az észak-dakotai Minotban, miután karbantartás közben megrongálódott egy nukleáris töltet célbajuttatására is alkalmas interkontinentális ballisztikus rakéta. A november 17-én bekövetkezett baleset miatt mozgósították a támaszpont vészhelyzeti egységeit, az incidensről a Védelmi Minisztérium legfőbb tisztviselőit is azonnal tájékoztatták – tudta meg utólag a Washington Post.

A washingtoni lap forrásai szerint a hétmillió dollárt kóstáló Minuteman III típusú rakétán éppen karbantartást végeztek, amikor a kéttagú fenntartó csoport véletlenül „elejtette” a több mint 32 tonnás fegyver „biztonsági okokból meg nem nevezett” alkatrészét, ami körülbelül egy métert zuhant. A Pentagon „élénk belső vita” után úgy döntött, hogy nem értesíti a lakosságot, a minisztérium tagadja, hogy az incidensben nukleáris, vagy egyébb robbanóanyag lett volna érintve.

A novemberi baleset nem először adott okot komolyabb riadalomra. 2007 augusztusában egy B-52-es nehézbombázó Minotból a louisianai Barksdale-be repült, a pilótáknak nem volt tudomásuk arról, hogy a rakományt hat – egyenként 10 Hirosimával felérő – nukleáris töltetű robotrepülőgép teszi ki. Mielőtt a személyzetnek feltűntek volna a töltetek, a gép több órán keresztül őrizetlenül állt a Barksdale-i kifutón.

A Post egy 2008-as esetet is felemlít, amikor az amerikai légierő helikopter alkatrészek helyett tévedésből Minuteman rakétákhoz való hasadási gyutacsokat szállított a Tajvani Köztársaságnak. A kavarodásra a Pentagon csak 18 hónappal később derített fényt.

Tatai Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek