Magas részvételi arány és hackertámadások – finisben a Duma-választás

A Központi Választási Bizottság sajtótájékoztatója szerint továbbra sem észleltek komoly szabálysértéseket a parlamenti választásokkal kapcsolatban. Csak kisebb incidensek történtek, például Baskíriában felfüggesztették az egyik területi választási bizottság vezetőjét, amikor a választási megfigyelők arra lettek figyelmesek, hogy több szavazólapot próbál az urnákba csempészni – számolt be a  Vedomosztyi.

S bár különböző hírforrások tudósítottak lefizetésekről és agitációkról is, az idei parlamenti választások talán legnagyobb média-viszhangot kiváltó eseménye a több honlap ellen is intézet DDoS-támadás. A gazeta.ru és a „Golosz” közös projektjének, a „Választási csalások térképének” honlapja, s a Echo Moszkvi rádió honlapja túlterheléses támadás miatt megbénult, s ezidáig egyiket sem lehetett elérni. Sőt, a Vedomosztyi a sznob.ru twitter-közleményére utalva kiemeli, hogy egy ideig egyetlen olyan internetes oldal sem volt elérhető, mely a „Választási csalások térképének” bannerét feltüntette. A honlap célja egy alternatív megfigyelési rendszer üzemeltetése volt, ahova az egyes állampolgárok is beküldhették volna tapasztalataikat – már a támadások kezdetének idejéig több mint 6000 szabálysértésről érkezett jelentés hozzájuk.

A főügyészi hivatal a projekttel kapcsolatban napokkal ezelőtt figyelmeztette a Golosz vezetőjét, hogy a „Választási csalások térképe” megtestesíti a szabad információáramlással való visszaélést. A figyelmeztetés szerint a honlap közérdekű információkat hamisít meg, s autentikus jelentések leple alatt olyan híreszteléseket terjeszt, mely lejáratja a pártokat és azok embereit – olvasható a gazeta.ru honlapján.  Az Echo Moszkvi Hangja rádióállomás vezető-szerkesztője szerint a hackertámadásokon keresztül a hatóságok célja megakadályozni, hogy beszámolhassanak a szabálysértésekről. A rádió magyar idő szerint délben kiadott közleménye szerint panasszal fordulnak a Központi Választási Bizottság vezetősége mellett , a számítógépes bűnözés elleni harccal foglalkozó belügyminisztériumi  osztályhoz és a Gazprom holding biztonsági szolgálatához is – írta a Vedomosztyi.

A Központi Választási Bizottság jelentése szerint az országos részvételi arány moszkvai idő szerint este hat órakor már 50,4 százalékos volt. Legtöbben az Észak-Kaukázusban járultak urnákhoz: a RIA Novosztyi tudósítása szerint Kabar-Balkárföldön moszkvai idő szerint délután háromkor a szavazásra jogosultak 74,8, Csecsenföldön pedig 73 százaléka már leadta voksát.

A választásokon való részvétel tehát magasabb, mint négy éve, azonban a Vedomosztyi riportja szerint azzal, hogy idén más időpontokban hozzák nyilvánosságra a részvételi eredményeket torzítják a valós képet. A Központi Választási Bizottság mögött álló kormányzó Egységes Oroszország párt számára jobb eredményeket hoz, ha kevesen járulnak az urnákhoz.

A szavazás helyi idő szerint mindenhol reggel nyolctól este nyolcig tart, így míg a szavazás az orosz távol-keleten moszkvai idő szerint már délután kettőkor lezárult, Kalinyingrádban egészen kilencig lehet szavazni.

Dancsecs Réka

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »