Ma reggel nyolc és este nyolc között adhatják le szavazataikat az orosz állampolgárok hét párt jelöltjeire. Helyi idő szerint déli 12 óráig a választásra jogosultak 11,2 százaléka járult urnákhoz – közvetítette Sztanyiszlav Vaszilov, a Központi Választási Bizottság elnökhelyettesének bejelentését a RIA hírügynökség. Ez azt jelenti, hogy a részvétel eddig négy százalékkal magasabb, mint a legutóbbi, 2007-es választásokon.
A Duma és a regionális parlamenti választásokkal kapcsolatban eddig három nagyobb incidens került nyilvánosságra – továbbította az Interfax a belügyminisztérium közleményét. Adminisztráció során történt szabálysértésekkel kapcsolatban 216 jegyzőkönyvet vettek fel, ezek többségében illegális kampányoláshoz kapcsolódnak: két helyen figyelték meg a választók lefizetését, és hat tömegrendezvényről is beszámoltak. A Központi Választási Bizottság szerint a nemzetközi megfigyelők nem észleltek szabálysértéseket.
111,7 millió szavazócédulát nyomtattak, melyeket a visszaélések megelőzése végett különleges megjelöléssel láttak el. Tíz régióban az orosz mellett a helyi hivatalos nyelven is készítettek szavazólapokat, s további 2,6 millió további cédula áll a lakóhelyüktől távol szavazók rendelkezésére. A választások tisztaságára a Vedomosztyi tudósítása szerint 500 ezer orosz és 700 külföldi megfigyelő ügyel.
Dancsecs Réka