Jogvédőt sarcolt egy moszkvai bíróság

Harmicezer rubeles (csaknem 220 ezer forint) pénzbírsággal sújtotta pénteken az egyik moszkvai bíróság a Golosz (Hang) jogvédő szervezetet a parlamenti képviselők feljelentése alapján, a választási és sajtótörvény megsértése miatt emelt vádnak helyt adva.

Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az elsőfokú  bíróság a legkisebb mértékű büntetést szabta ki a választói jogok védelmével foglalkozó szervezetre, amelyet november 29-én az Egységes Oroszország, az Igazságos Oroszország és a Liberális Demokrata Párt egy-egy képviselője jelentett fel a legfőbb ügyészségen a választási- és a sajtótörvény durva megsértése miatt. Oroszországban vasárnap tartják az alsóházi választásokat. 

A Golosz védelmében vezető orosz szervezetek álltak ki, köztük a Memoriál, a moszkvai Helsinki Csoport, valamint az EBESZ és a Human Rights Watch.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »