Nem mond le szlovák egészségügyi miniszter

Nem távozik az egészségügyi miniszteri posztról Ivan Uhliarik. A tárcavezető a ma hajnalig húzódó, a szakszervezetekkel folytatott egyeztetést követően bejelentette, ha személye az egyedüli akadály a megegyezéshez, akkor kész távozni tisztségéből.

Az Orvosszakszervezet azonban jelezte, ez sem jelenten azt, hogy automatikusan felveszik a munkát, így Uhliarik ma esti, Ján Figeľ KDH-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, önként biztosan nem fog lemondani.

Ján Figeľ pártvezető szerint az éjszakai tárgyalási maraton során tízből kilenc pontban sikerült egyezségre jutni, a tizedikben, a fizetések kérdésében viszont nem. Figeľ elmondta, ő sem hallott arról, hogy a Smer magasabb bért kínált volna az orvosoknak.

Uhliarik menesztését az Orvosszakszervezet mellett az ellenzéki Smer, és a koalíciós SaS is indítványozta.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »