Visszalép Herman Cain a jelöltségtől?

„Újraértékeli” elnökjelölti kampányát Herman Cain a legújabb vádak hatására, számolt be kedden az amerikai média. Bár kampányfőnöke szerint ez csupán annyit jelent, hogy újra felméri a stratégiai helyzetet, a New York Times úgy értesült, valójában fontolgatja a jelöltségtől való visszalépést.  

Cain hetek óta próbálja sikertelenül elterelni a figyelmet a személyével kapcsolatos kérdésekről és magánéletéről. A szexuális zaklatásról szóló vádakat követően most hétfőn Ginger White, egy atlantai üzletasszony nyilatkozott a sajtónak arról, hogy 13 éven keresztül volt viszonya a jelölttel. Azt állítja, hogy ez a mostani kampány kezdetéig tartott, az általa bemutatott telefonszámlák szerint pedig Cain még szeptemberben is hívta őt, illetve küldött üzeneteket. White ugyanakkor nem beszél zaklatásról, és beismeri: végig tudatában volt annak, hogy nem helyénvaló a kapcsolatuk. Cain tagadja a viszonyt, viszont azt elismerte, hogy kapcsolatban állt White-tal – elmondása szerint azonban ez csak barátságot jelentett.

Az egykori sikeres pizzaforgalmazóból októberre váratlanul az éllovas republikánus jelöltek közé kerülő Cain nehéz hónapon van túl. A személyét kikezdő támadásokon túl politikai felkészültségét is többször kritika érte: miközben sokakra tett jó benyomást a hangzatos 9-9-9 adótervével, más kérdésekre nem tudott érdemi választ adni, külpolitikai megjegyzéseiben pedig kínos bakikat követett el. Bár elsőre úgy tűnt, hogy támogatói a vádak ellenére kitartanak mellette, november végére jelentősen csökkent a népszerűsége, és sokan pártoltak át Newt Gingrich volt házelnökhöz. Egyre több konzervatív kommentátor is úgy véli: itt az idő a visszalépésre, és erre utalt egy interjúban Jon Huntsman, Cain egyik riválisa is. A visszalépéssel Gingrich kerülhet jobb helyzetbe, aki így egyesítheti a párt konzervatívabb, Mitt Romney-val szembenálló szárnyának szavazatait. 

Tábor Áron

Friss hírek