Szerbiának új alkotmányra van szüksége

A szerb alkotmány nem „EU-kompatibilis”, ezért módosítani kell annak érdekében, hogy Vajdaság széles körű autonómiát kapjon – jelentette ki Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke.

– Egy új, igazi Európa-orientált szerbiai alkotmány elfogadásáért szállok síkra, amelynek értelmében Vajdaság törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalommal rendelkezne – mondta Egeresi az Európai Jogi-politikai Tanulmányok Kara hallgatóinak megtartott előadásában.

A házelnök véleménye szerint az Alkotmánybíróság nem nyilvánítja majd alkotmányellenesnek Vajdaság statútumát és a hatásköröket szabályozó törvényt, ellenkező jellegű döntés újabb politikai válságot idézne elő Szerbiában.

Egeresi elutasította azokat a vádakat, miszerint Vajdaságban eluralkodott volna a szeparatizmus, hozzáfűzvén, hogy Vajdaság Szerbia része marad, de belső önállóságra, Szerbián belül autonómiára van szüksége. Elmondása szerint a szeparatizmusra vonatkozó vádak azon politikai körökből származnak, melyek képviselői ezáltal szeretnék elvonni a figyelmet a gazdasági válságról és a szegénységről, melyben a szerbiai polgárok élnek.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek