Sepsiszentgyörgyön is vonulni készül a román szélsőjobb

Nem kért önkormányzati engedélyt csütörtöki, Sepsiszentgyörgyre tervezett felvonulásához a Noua Dreapta (Új Jobboldal) szélsőséges román szervezet.

Antal Árpád polgármester a Friss FM Rádiónak elmondta: amennyiben igényelt volna, akkor sem kapta volna meg az önkormányzati engedélyt a mozgalom. Hozzátette: a csütörtökre reggelre tervezett felvonulásról már egyeztetett a megyei rendőrparancsnokkal is.

Románia nemzeti ünnepének kapcsán Kovászna Megye Kormányhivatala a rendezvények szervezője, az önkormányzat csak a prefektúrának adott erre engedélyt. A városvezető úgy véli, akárcsak két évvel ezelőtt, most is provokációról van szó.

A mozgalom hivatalos honlapján megjelent tájékoztató szerint, december elsején Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában, Chisinău-ban és Rómában is felvonulást szerveznek a mozgalom tagjai.

Kitekintő / Erdély Ma

Friss hírek