Kaliňák feljelenti a védelmi minisztert

Robert Kaliňák, a Smer parlamenti képviselője feljelenti a héten visszahívott védelmi minisztert, Ľubomír Galkót a Katonai Elhárítás lehallgatási anyagaival való állítólagos visszaélésért. A médiában feltűnt Kaliňák és Vanda Vavrová, a Pravda szerkesztője beszélgetésének átirata.Kaliňák az átiratok tanúsága szerint aktívan beleszólt abba, hogy mi jelenjen meg a napilapban – többek között Galko gyorshajtásával kapcsolatban -, valamint anyagot is szolgáltatott a publikációkhoz.

Az egykori belügyminiszter meg van győződve arról, hogy Galko áll az anyagok megjelentetése mögött, mindezt az SaS politikusának a védelmi bizottságban elhangzott állításaival indokolta. Galko szerdán kijelentette, a közeljövőben olyan dokumentumok kerülnek a napvilágra, amelyek egy politikus és egy újságíró közti kapcsolatról árulkodnak.

Kaliňák szerint nem az a lényeges, miről beszélt Vavrovával, hanem az SaS alelnökének cselekedete, aki törvényes okok nélkül hallgatott le politikusokat, újságírókat, vagy éppen saját kollégáit. „Galko kémkedik az emberek után, az információkat pedig saját politikai harcára használja fel. Foglalkozhatunk azzal, hogy egy magánbeszélgetésben nem megfelelő hangnemet ütöttem meg, de a lényeg, hogy semmilyen törvényes indok nincs egy újságíró és egy ellenzéki politikus lehallgatására” – jelentette ki a Smer képviselője.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »