Az egyiptomi tüntetők nem kérnek a katonai vezetésből

Immár több mint 48 órája újra a tüntetéseké a főszerep Egyiptomban, a BBC és az Aljazeera is halálos áldozatokról adtak hírt, az információt az egészségügyi minisztérium közleménye is megerősített. A legfrissebb hírek szerint legalább 22 ember vesztette életét és 1550-en megsérültek a kormányerők és a tüntetők közötti összecsapásokban. Nem hivatalos forrásokból előkerült videók tanúsága szerint kemény összetűzésre került sor, a kivezényelt rendőrök bottal ütötték a kövekkel felfegyverkezett civilekek. Egyes információk szerint madársötétet és gumilövedéket is bevetettek a tömegekkel szemben.

Tüntetések voltak több más nagyobb városban is, Alexandriában és Szuezben is utcára vonult a lakosság egy része. Az Aljazeera hírtelevízió riportere szerint kétség sem fér ahhoz, hogy a „katonaság megmutatta igazi erejét”.

A fegyveres erők legfelsőbb tanácsa sajnálatát fejezte ki a történtekért, de leszögezték, hogy továbbra is az átalakulás irányvonalát követik. A Muszlim Testvériség képviselője kritizálta a katonai vezetés túlzott politikai szerepvállalását és arra kérte a tanács képviselőit, hogy dolgozzanak ki egy tiszta tervet a politikai hatalom átadásával kapcsolatban.

Amr Moussa, az Arab Liga korábbi főtitkára, aki maga is indul az egyiptomi parlamenti választáson, a BBC-nek adott nyilatkozatában elfogadhatatlannak és jogtalannak nevezte a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot. A hírügynökség helyi tudósítója szerint időközben az elégedetlen tömegek követelése is módosult, míg hétvégén csak a hatalomátadás pontos dátumának kitűzését kívánták, mostanra a katonai vezetés azonnali távozását akarják.

Bartók László

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »