Menni vagy maradni? Ez itt a kérdés

Egyre csökken Szíria diplomáciai mozgástere, az Arab Liga szombaton döntött az ország tagságának felfüggesztéséről, emellett egyre több közel-keleti állam bírálja nyíltan a vezetés politikáját. Egy, a líbiaihoz hasonló beavatkozásról azonban szó sincs, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata is várat még magára. Mindent összevetve továbbra sincsen egységes nemzetközi fellépés a rezsim ellen, miközben a szír kormány úgy tűnik, próbálja oltani a tüzet és hajlnadó változtatni a hozzáállásán, azonban megeshet, hogy ez a törekvés mindössze az Arab Liga döntésének megváltoztatására irányul.

Szorul a hurok a szír rezsim körül, úgy tűnik, lassan az összes szövetségesét veszni hagyja az ország vezetése. A hónapok óta fennálló diplomáciai nyomás nem enyhül, sőt Szíria újabb szankciók elé néz, ha a helyzet továbbra is változatlan marad. Az Európai Unió máris szigorított a saját „szankciócsomagján”, 18 fővel bővítette a szír hivatalnokok listáját, akiket beutazási tilalommal és javaik befagyasztásával sújt, ezzel az érintettek száma 74 főre emelkedett.

A külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán megegyezés született továbbá arról is, hogy Szíria ezentúl nem részesülhet az Európai Befektetési Bank juttatásaiból. Ennél drasztikusabb fellépésről azonban ezen az ülésen sem esett szó, az európai diplomaták több ízben is leszögezték, hogy egyelőre nem terveznek egy, a líbiaihoz hasonló beavatkozást és nem is lehet párhuzamot vonni a két rezsim között. William Hague brit külügyminiszter is megerősítette: „Ez teljes más helyzet, mint Líbiában. Nincs ENSZ Biztonsági Tanácsi határozat és a szír kérdés sokkal összetettebb.” Az ENSZ BT határozat még várat magára, a kínai és orosz vétót követően továbbra sem sikerül meggyőznie a nyugati államoknak Kínát és Oroszországot a határozat szükségességéről. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elítélte az Arab Liga reakcióját, véleménye szerint a lépés a radikális ellenzék felbujtása a nemzeti párbeszéd visszautasítására, jelentette a moszkvai Interfax hírügynökség.

A közel-keleti régióban is romlottak Szíria pozíciói, egyre több ország bírálja nyíltan a vezetés politikáját. „Úgy hiszem, az ő helyzetében én távoznék.”-nyilatkozta hétfőn a BBC-nek adott interjújában Jordánia királya, II. Abdullah. Az Arab Liga szombaton döntött Szíria tagságának felfüggesztéséről, a szervezet célja tárgyalóasztalhoz ülni az ellenzéki csoportokkal. Vasárnap a Liga elnöke, Nabil al-Arabi azonban kijelentette, hogy egyelőre túl korai ezeket a csoportokat az ország legitim képviselőinek tekinteni. A civil társadalom résztvevőivel tanácskozott hétfőn al-Arabi, a találkozón döntés született egy 500 főből álló tényfeltáró bizottság felállításáról Szíriában.

A török külügyminisztérium szóvivője, Selcuk Ünal kijelentette, hogy evakuálták diplomatáik családtagjait Szíriából, továbbá azt is elárulta, hogy vasárnap éjjel Ahmet Davotoglu külügyminiszter ellenzéki csoportokkal tárgyalt. A Szír Nemzeti Tanács nyilatkozata szerint a török kormány elismeri a szervezetet, mint politikai aktort és a szír nép akaratának és a forradalmi ifjúságnak képviselőjét.

Eközben a szír kormány próbálja menteni, ami még menthető, vasárnap egy rendkívüli ülés összehívására kérte fel az Arab Ligát, mielőtt szerdán életbe lép tagságának felfüggesztése és meghívta az arab államok vezetőit, hogy ellenőrizzék a szervezet béketervének végrehajtását. Valíd Moallem külügyminiszter pedig bocsánatot kért a nagykövetségeket és konzulátusokat ért kellemetlenségekért, ugyanis szombaton az Arab Liga döntését követően felháborodott tüntetők jelentek meg Franciaország, Katar, Szaúd-Arábia és Törökország képviselete előtt. 

Horváth Hajnalka

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »