Szlovákiából Romániába távozna a Samsung?

A Markíza értesülései szerint a Samsung távozni készül Galántáról, és Romániába helyezi át üzemét. A cég ezt elutasítja.

A Samsung szinte azonnal elutasította a televízió értesüléseit, miszerint bezárnák galántai gyártóüzemüket, és Romániába költöztetnék. A Samsung Nagyszombat mellett is rendelkezik gyárral.

A Samsung Szlovákiából történő távozása mintegy 4 ezer munkahelyet sodorna veszélybe.

A Trend magazin Top 200-as listája alapján, amely a tavalyi forgalmat veszi alapul, a szlovákiai Samsung a harmadik legnagyobb nem pénzügyi társaság Szlovákiában, tavalyi eladásainak összege elérte a 3,2 milliárd eurót.

A Markíza közlése szerint Jozef Mihál (SaS) munkaügyi miniszter azért utazott el Dél-Koreába, hogy a Samsung vezetőit lebeszélje a kivonulásról. A miniszter azonban még a kormány bukása előtt tervezte kiutazását, és többek között a KIA-val is tárgyal.

A minisztérium szerint a társaságok szlovákiai gyártóegységeinek lehetséges támogatásáról tárgyalnak, hogy azok biztosítsák a jelenlegi foglalkoztatottságot. Állítják, hogy a Samsung esetleges távozásáról nem rendelkeznek információkkal.

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »