Csapdahelyzetben a szlovákok az Eszterházy-ügyben

„Szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen” – jelentette ki Gašparovič abban az interjúban, amelyet a Bojovníkban, a szlovákiai antifasiszták lapjában tettek közzé augusztusban. Három hónap múltán a Rágalmazásellenes Liga, new yorki zsidó szervezet „Gondoskodásra Való Bátorságért” járó kitüntetésben részesíti az 1930-as, 40-es évek vezető felvidéki magyar politikusát. A rehabilitációtól elzárkózó szlovák politikum nem érzi a két esemény közti ellentmondást.

A Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League ADL) 1987-ben alapított, s azóta évente kiosztott, „A Gondoskodásra Való Bátorságért”-díjat (Courage to Care Award) azok kaphatják meg, akik a vészkorszak idején félelmet nem ismerve mentették a zsidó üldözötteket a náci hadigépezet üldözése elől – tájékoztatott a Felvidék.ma hírportál. A kitüntetést Giovanni Malfatti, a díjazott unokája vehette át múlt hét csütörtökön Abraham H. Foxman-tól, az ADL országos igazgatójától. Az eseményen jelen volt Berényi József MKP-elnök, valamint Németh Zsolt, a külügyminisztérium államtitkára is. Az esemény rendkívüli visszhangot váltott ki, tekintettel arra, hogy Eszterházyt a mai napig háborús bűnösnek tekintik Szlovákiában.

Életútja. Hol van itt a fasizmussal való kollaboráció?! 

A két világháború között Eszterházy János a felvidéki magyarság elsőszámú vezetőjévé, s az Egyesült Magyar Párt elnökévé lépett elő. Legfontosabb célja az volt, hogy a trianoni békeszerződés következtében elszakított magyarok nyelvük és kulturális identitásuk megőrzéséhez való jogát tiszteletben tartsákCsehszlovákiában. A parlamenti képviselőként ugyanúgy kiállt a bécsi döntés értelmében visszacsatolt területek szlovák lakosságának jogai mellett.

A szlovák parlament 1942. május 15-én elfogadta a zsidók kiutasításáról szóló törvényt, melyet egyedül a később háborús bűnökkel vádolt Eszterházy nem szavazott meg. „Szégyen, hogy egy kormány, melynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak tartja magát, zsidó lakosait Hitler koncentrációs táboraiba deportálja Magyarként, keresztényként és katolikusként szerintem ez Isten és az emberiség ellenes cselekedet – mondta a törvénybe iktatást követően. Emellett cseh, szlovák és lengyel zsidók százainak segített elszökni az üldöztetés elől.

A szovjet megszállást követően letartóztatták és átadták a KGB-nek. Egyévnyi moszkvai raboskodást követően koholt vádak alapján tíz év szibériai kényszermunkára ítélték. A szlovák nemzeti bíróság 1947-ben távollétében a fasizmussal való együttműködés miatt halálra ítélte. 1949-ben a Szovjetunió kiadta őt Csehszlovákiának, ahol elnöki kegyelem révén nem végezték ki, hanem az ítéltet életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették. Ezt követően számos börtönt megjárt, míg 1957-ben Mirovban halt meg 56 éves korában. Rehabilitációja a rendszerváltást követően sem történt meg, s a mai napig háborús bűnösként tartják számon Szlovákiában, s Prágában egy névtelen tömegsírban nyugszik.

Kárpótlás lehet

Hosszú börtönéveinek viszontagsága és későbbi mártírhalála – mondta Berényi József MKP-elnök az eseményen – nem volt hiábavaló. Ma az utókor egy része kárpótol, igazságot szolgáltat. A Courage to Care Award átadásával Önök, tisztelt Anti-Defamation Leage nagyon nagy dolgot tesznek. Nemcsak Esterházy Jánost mentik fel a világ előtt a rá kitalált koholt vádak alól, amelyek Szlovákiában ma is szinte kikezdhetetlenül érvényben vannak, hanem reményt adnak a szlovákiai magyarok százezrei számára is, akik 1947 óta a mai napig a kollektív bűnösség vádjának alaptalan bélyegét viselve élnek Szlovákiában.

Véleményét Németh Zsolt egészítette ki az MTI-nek adott nyilatkozatával. „Innentől fogva Ivan Gašparovič szlovák elnöknek az az álláspontja, miszerint Hitler csatlósa és fasiszta volt Esterházy, védhetetlen, képviselhetetlenné válik . Nagyon hosszú lesz még az a küzdelem, amelyet Esterházy rehabilitálásáért vállalni kell. De nemcsak az ő személyének, hanem a felvidéki magyarságnak is tartozunk ezzel. És ezzel tartozunk a magyar-szlovák viszony rendezésének is.”

Martonyi János a jeltelen prágai tömegsírnál emlékezett

A V4-ek és a nyugat-balkáni országok külügyminisztereinek találkozója után Martonyi felkereste a prágai Motol köztemetőben a csehországi kommunizmus áldozatainak emlékhelyét. A megemlékezésen részt vett még Dominika Duka prágai érsek, valamint Nadezda Kavalírová a csehországi volt politikai foglyok konföderációjának elnöke. Jelen volt Jan Janku, Esterházy rabtársa, Roberto Malfatti, Esterházy János unokája és Daniel Herman, a Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet igazgatója is. A tömegsírban több mint 3000 ember hamvait helyezték el, s egyelőre jeltelen. A most zajló felújítását követően, várhatóan november 14-re, már Eszterházy János neve is szerepelni fog az emlékhelyen.

Agitálnak a szlovákok

„Leveleket kaptunk, hogy nem kellene kitüntetnünk. De remélem, hogy egyre több ember fogja elismerni azt a hősiességet és bátorságot, amit a nagyon nehéz időszakban tanúsított és most már egy kissé nagyobb érdeklődést mutatnak majd az iránt, hogy ott, ahol el kellene ismerjék, szintén megbecsüljék” – mondta Abraham H. Foxman Esterházy esetleges rehabilitálásával kapcsolatban.

A kitüntetést természetesen nem hagyhatta szó nélkül a Szlovák Nemzeti Párt sem. „Az SNS tiltakozik az ellen, hogy rehabilitáljanak, és nemzetközi elismerésben részesítsenek egy olyan személyt, aki hozzájárult a dél-szlovákiai területek elszakításához, aki fehér lovon köszöntötte a horthysta haderőt Kassán, aki Szlovákia érdekei elárulásának szimbóluma” – nyilatkozta Andrej Danko, az SNS alelnöke. „Esterházy amerikai elismerése ezért botrányos, és semmi értéke sincs. Esterházy a háborús időszak tipikus képviselője volt, aki nem átallotta kihasználni a német terrort és a Lebensraum-politikát egy másik ország területének és lakosságának elrablására. Az ilyen emberek és érdekek miatt indult a második világháború” – fejtette ki véleményét nemzeti politikus.

Csapdahelyzetben a szlovák álláspont

A kitüntetés ébresztőt fújhat a szlovák politikumnak, mely saját magát járathatja le, ha továbbra is makacsul tartja magát eddigi álláspontjához. El kell ismerni, hogy a magyar diplomácia szép munkát végzett, hogy a kontraszt ennyire kiütközzön, s a szlovák álláspont csapdahelyzetbe kerüljön, viszont tény: egy tekintélyes zsidó szervezet olyan embert tüntetett ki, akit a fasizmussal való együttműködésért ítéltek el.

Medgyesi Ádám

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »