Húsz évvel ezelőtti béketüntetésekre emlékeznek Zentán

November 5-én, szombaton 17 órai kezdettel a zentai Művelődési Házban a zentai községi képviselő-testület nyilvános díszülést tart, amit a húsz évvel ezelőtti erőszakos katonai mozgósítás elleni tiltakozás emlékére hívnak össze.

Az ünnepi ülés előtt 16.30-kor koszorúzási ünnepség kezdődik a városháza előtti téren, majd a Művelődési Ház kiállítási termében megnyílik Gergely József újságíró-fotós alkalmi dokumentumkiállítása. Az ülést követően a színházteremben beszélgetés kezdődik a húsz évvel ezelőtti béketüntetés résztvevőivel, amelyet Gruik Ibolya és Tóth Lívia újságírók vezetnek. 

A húsz évvel ezelőtti béketüntetések évfordulója apropóján november 5-én 19 órakor a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) zentai szervezete is megemlékezést tart a zentai városháza dísztermében, ahol Nenad Čanak, a LSV elnöke és az 1991-es háborúellenes tüntetések résztvevői tartanak beszédet

Vajdaság.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »