Hatalmas kolerajárvány Közép-Afrikában

Az ENSZ szerint az eddigi legnagyobb kolerajárvány tört ki a nyugat-, és közép-afrikai régióban, amely mostanáig körülbelül 2500 ember halálát okozta. A fertőzöttek száma 85 ezer körül mozog, de az előrejelzések szerint az év végi esőzések beköszöntével ez a szám rohamtempóban fog majd növekedni. Csádban és Kamerunban a legrosszabb a helyzet, de nagyon sok megbetegedésről érkezett hír Nigériából, Ghánából és a Kongói Demokratikus Köztársaságból is. Ez az öt állam tudhatja magáénak a fertőzöttek 90 százalékát, holott közel húsz ország érintett a járványban.

A Millenniumi Fejlesztési Célok között szerepel a vezetékes ivóvíz minőségének javítása és a csatornahálózat fejlesztése, amelyekre azonban sok helyen még nem került sor, így könnyedén tudnak terjedni a különböző betegségek, legfőképp a kolera. Külön aggodalomra ad okot, hogy már a „koleraszezon” előtt ilyen rossz a helyzet, ez a betegség ugyanis általában az esős évszakban szedi áldozatait.

A világon évente 3-5 millió kolerás megbetegedést regisztrálnak, amelyből 100-120 ezer végződik halállal. A kolera megfelelő kezeléssel gyógyítható, a megfelelő ellátáshoz jutó pácienseknek csupán 1 százaléka hal bele a kórba. A halálos áldozatok számának csökkentése és a járvány megfékezése érdekében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) folyamatos kapcsolatban van ez érintett országok hatóságaival.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »