Radicová tovább tördelné a szlovák pártrendszert

Elképzelhető, hogy Iveta Radičová kormányfő nem lesz az SDKÚ tagja politikai karrierje végéig. A Trend hetilap új számában megjelent interjújában nem zárta ki, hogy a jövőben akár saját pártot is alapíthat.

Arra a kérdésre, el tudja-e képzelni, hogy belépjen egy másik pártba, illetve hogy saját pártot alapítson, ezt válaszolta: „Értékrendem szerint döntök pártpolitikai tevékenységemről. Először 2006 novemberében léptem be egy pártba. Ha olyan következtetésre jutnék, hogy értékrend és program tekintetében új politikai pártra van szükség a szlovák politikai színpadon, akkor el lehet gondolkodni a kérdésen.”

A kormányfő az interjúban válaszolt arra a kérdésre is, indul-e újra az elnökválasztáson. „A brazil államfő asszony nemrég az ENSZ-ben azt mondta, ez az évszázad a nőké, mivel egyetlen férfi sem venné önként vállára ezt a századot. Ezt a szekeret húzom tovább, míg erőmből telik” – mondta Radičová. 

Ha bukik a kormány, Radičová új pártot alapít

Ha a jelenlegi kormány bukna, Iveta Radičová új pártot alapítana, mellyel harcba szállna az államfői posztért – véli Ján Baránek elemző. „Potenciálját megmutatta az előző elnökválasztáson is. Minden attól függ azonban, milyen sokáig éli túl a kormány vele az élen. Ha a kormány rekonstrukciójára kerülne a sor, a pártalapítás logikus lépés lenne, mert megmutatkozna, hogy Radičovának nincs jövője az SDKÚ-ban” – mondta a politológus. 

Öllös: Radičová nyomást gyakorol az SDKÚ-ra

Öllös László politikai elemző a Bummnak elmondta: Radičová távozásával kapcsolatban nem most indult el a szóbeszéd, hanem tavaly ősszel. Ezek a belső dolgok azonban nem kaptak sajtónyilvánosságot. 

Most viszont Radičová tudatosan hozta szóba ezt az eshetőséget. Öllös szerint kijelentésével nyomást gyakorol az SDKÚ-ra: ha megbuktatják, annak következményei lesznek. Az elemző véleménye szerint távozása nem tenne jót Dzurindáéknak, ugyanis Radičová a párt jelenleg legnépszerűbb arca. Távozásával nem csak választókat vesztene a kormánypárt, hanem több politikus is vele tartana. 

Bumm.sk

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »