Tartotta a kamatot a leköszönő jegybankelnök

A várakozásoknak megfelelően szinten tartotta az 1.5%-os irányadó rátát az Európai központi Bank a tegnapi kamatdöntő ülésén, valamint méréskelt likviditásfokozó intézkedések bevezetéséről döntött. Az EKB továbbra is inflációs nyomás és gyengélkedő gazdasági teljesítmény között lavírozik, így jelenleg nincs túl nagy mozgástere a monetáris politikának.

40 milliárd euró értékben indul kötvényvásárlási program novemberben, ami véleményünk szerint minimális támogatás az adóssághegyek árnyékában. Ehelyett Trichet inkább azt hangsúlyozta, hogy „a bankok inkább forduljanak a piaci szereplőkhöz, illetve a kormányokhoz amennyiben pótlólagos forrásra van szükségük”.

Emellett piaci konszenzussal összhangban elindulnak a 3, 6, 12, 13 hónapos tenderek (kölcsönök bankoknak), amivel némileg enyhül a nyomás a bankokon.

A leköszönő jegybankelnök nem mondott semmit a kamatemelésekről, bár feltehetően kivárás jellemezheti a következendő hónapokat. 8 éves pályafutása után Trichet átadja a stafétabotot Mario Draghinak, aki az olasz jegybank éléről távozik.

Nem várunk komoly elmozdulást az EKB eddigi politikájában, bár Draghi és Trichet nem mindig értettek egyet a fontosabb kérdésben.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »