Nem jár immunitás az amerikaiaknak?

Az iraki parlament döntése értelmében 2011. december 31-ét követően is maradnak amerikai, katonai és rendőri kiképzést segítő tanácsadók az országban, de Washington és Bagdad között még több kérdésben is vitákra lehet számítani.

A legfőbb probléma az iraki igazságügyi eljárás alóli mentesség, amelyet a közel-keleti ország vezetése jövőre már semmiképpen sem szeretne biztosítani, azonban a Pentagon számára fontos kérdés. Az amerikai vezetők egyelőre csak óvatosan nyilatkoztak, de Irak, amely szuverenitását szeretné ezáltal megerősíteni, ahhoz is ragaszkodik, hogy az országban maradottak csak a katonai bázisokon folytathassák tevékenységüket.

Egyelőre nem lehet azt sem pontosan tudni, hogy a megváltozott feltételek mellett hány amerikai tanácsadó maradna Irakban. Ali al-Dabagh, az iraki kormány szóvivője úgy nyilatkozott, „számukat az iraki igények fogják megszabni”, de hogy ez mit jelent, azt nem fejtette ki. Az iraki pártok között mindenesetre egyetértés van a kérdésben, egyedül Muktada asz-Szadr formációja nem volt hajlandó rábólintani a javaslatra, álláspontjuk szerint ugyanis az amerikai katonák megszállóknak minősülnek, akiknek mihamarabb távozniuk kell az országból.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »