A romák kilakoltatása ellen tüntettek Kolozsváron

Utcai megmozdulást szervezett hétfőn Kolozsváron, a Lakhatás Világnapján, az Amare Prhala Egyesület az Amnesty Internationallal, a Desire Alapítvánnyal és civil munkacsoportokkal közösen.

Az előbb említett szervezetek nyílt levelet intéztek Elena Udrea turisztikai miniszterhez, melyben aggodalmukat fejezték ki a romák olykor erőszakos kilakoltatása miatt, ugyanakkor sérelmezték, hogy nem létezik megfelelő törvénykezés arra nézve, hogy mindenkinek biztosított legyen a lakhelye. Ez ugyanis egyike az alapvető emberi jogoknak. Az emberjogvédő szervezetek a törvények módosítását követelik, a romák kilakoltatásának megszüntetését, a szociális lakások kiutalási módjának megváltoztatását.

A sztrájkolók táblákkal és a kilakoltatást ábrázoló fényképekkel kívánták átadni üzenetüket, amely szerint a romáknak is joguk van méltó otthonhoz. A szervezők szerint a tüntetés elsősorban a kolozsvári önkormányzat által tavaly decemberben kilakoltatott romák miatt történt. „Támogatjuk azt a körülbelül 60 családot, akiket a szeméttároló mellé költöztettek” – mondta Fotis Filippou, az Amnesty International képviselője.

kronika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »