Az EMNT tiltakozik Kertész Ákos nagyváradi látogatása ellen

Kertész Ákos magyarországi író nagyváradi esetleges látogatása ellen tiltakozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete. Nagy József Barna megyei ügyvezető elnök pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a Várad kulturális folyóirat által szervezett Törzsasztal beszélgetéssorozat tervezett meghívottjai között a rendezvény hivatalos honlapján szerepel annak a Kertész Ákosnak a neve, akinek az Amerikai Népszavában nemrég megjelent nagy botrányt kavart írásában gyalázkodó hangnemben ír a magyarságról, s ennek folyományaképpen múlt héten a budapesti közgyűlés megvonta díszpolgári címét.

Az EMNT-s  politikus amiatt tartja különösen  felháborítónak Kertész meghívását, mert aVáradot a Communitas Alapítvány mellett elsősorban a Bihar Megyei Tanács támogatja évről évre, az irodalmi találkozók tehát közpénzből valósulnak  meg.

A Várad folyóirat főszerkesztője, Szűcs László a Krónika megkeresésére annyit mondott, hogy Kertésszel még tavasszal egyeztettek egy esetleges váradi látogatásról, konkrét időpont nincs, és a történtek óta nem is beszéltek az íróval.

Krónika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »