Alkotmánybíróság elé kerül a vajdasági ügy

Szerbia Alkotmánybírósága szeptember végéig napirendre tűzi Vajdaság statútuma alkotmányosságának felülvizsgálását. Jól értesült körök szerint a bíróság több ismert jogtudóst is felkért, hogy értékeljék a tartományi alaptörvényt. A felkért jogászok között van Kosta Čavoški vajdasági születésű jogászprofesszor, egyike azoknak, akik korábban legélesebben bírálták a statútumot olyan értelemben, hogy alkotmányellenes, mert a tartományt állammá lépteti elő.

Nem hivatalosan megtudtuk, hogy a Statútum alkotmányosságáról értékelést mond dr. Ratko Marković, a belgrádi Jogi Kar alkotmányjogi tanára is, az 1992-ben a Montenegró és a Szerbia által létrehozott Jugoszlávia alkotmányának megalkotója volt, s aki ugyancsak korábban úgy értékelte, hogy a Statútum Vajdaságot elválasztja Szerbiától.Vajdaság alapszabálya alkotmányosságának felülvizsgálását a Vojislav Koštunica által vezetett Szerbiai Demokrata Párt kezdeményezte két évvel ezelőtt, amikor az alaptörvényt elfogadta a Vajdasági Képviselőház.

“Megfigyelhető, hogy a Statútum alkotmányosságának felülvizsgálása akkor került napirendre, amikor Belgrád és Újvidék között nézeteltérésre került sor a közvagyonról szóló törvényjavaslat miatt. A vajdasági kormány ugyanis a törvényjavaslatra több módosítási javaslatot nyújtott be, de ezeket Belgrád nem fogadta el teljes mértékben azzal a kifogással, hogy bővítenék a tartomány hatáskörét. E nézeteltérés miatt napolta el valaki vasárnap este a tartományi képviselőház ülését, amelyen a vajdasági kormány módosítási javaslatait kellett volna megvitatniuk a képviselőknek.

Az tehát, hogy az Alkotmánybíróság most tűzi napirendre a Statútum alkotmányosságának felülvizsgálását, nem véletlen, hanem egyfajta válasz az autonómia pártiaknak, akik bővíteni szeretnék a tartomány hatáskörét”, vélekedik hírforrásunk, aki nem kívánta megnevezni magát.

Vajdaság MA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »