Elhalaszthatják a 2012-es kenyai választásokat

A kenyai kormány hivatalosan is indítványozta a 2012. augusztus 14-én esedékes elnök-, és parlamenti választások négy hónappal való elhalasztását. Az indoklás szerint december 17-e sokkal megfelelőbb időpont a választások lebonyolítására, mert több idő van a felkészülésre, nem mellesleg december a költségvetési ciklus vége is egyben, így az új kormány már maga készítheti el a következő évi büdzséjét. A javaslat elfogadásáról a parlamentnek kell döntenie, ám a képviselők között korántsem nagy az összhang ebben a kérdésben.

A választások esetleges elhalasztása sokak szerint még tovább növelné az országban már hetek óta tartó kormányellenes hangulatot. Egy, a 2007-es elnökválasztás utánihoz hasonló zavargássorozat rendkívül érzékenyen érintené Kenya amúgy is gyengélkedő gazdaságát, ami nyilvánvalóan a szomszédos államokra is kihatással lenne.

2007-ben heves harcok törtek ki a választások után, ugyanis Mwai Kibaki és Raila Odinga is győztesnek tartotta magát. A két politikus között végül kompromisszum született, Kibaki lett az ország elnöke, míg Odinga megkapta a miniszterelnöki posztot. A megegyezést Kenya új alkotmányával szentesítették, amely napra pontosan meghatározza a választások időpontját, így elég kínos, hogy már az első alkalommal nem sikerül betartani a határidőket. A választás körüli mizériát tovább bonyolítja, hogy több olyan személy is indulna az elnöki posztért, akik ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárást folytat.

Lukács Ádám Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »