Sínen az észak-koreai utódlás

Az Észak-Korea megalapításának 63. évfordulója alkalmából 2011. szeptember 9-én tartott katonai felvonuláson ismét együtt jelent meg az ország vezetője, Kim Dzsongil és huszonnyolc éves utódjelölt fia, Kim Dzsongün. Apa és fia büszkén nézték a hadsereg menetelését, amely – az állami televízió kommentátora szerint –„megmutatja a külföldieknek e nagyszerű ország erejét és képességét” – tájékoztatott a Reuters. A fiatalabb Kim jelenléte elemzők szerint annak a jele, hogy sínen van a hatalomátadás folyamata.

Az apja által már négycsillagos tábornokká, valamint a Koreai Munkáspárt katonai bizottságának alelnökévé kinevezett Kim Dzsongün első hivatalos megjelenésére 2010 októberében került sor. A BBC egyik munkatársának megjegyzése szerint a „népnek addig talán nem is volt tudomása vezetőjük harmadik fiának létezéséről”. Észak-Korea, azaz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) kvázi dinasztikus vezetés alatt áll: a jelenlegi diktatórikus vezető, Kim Dzsongil előde az apja, Kim Ir Szen volt, akinek halála után eltörölték az elnöki tisztséget, ami lehetővé tette, hogy posztumusz kinevezzék a köztársaság örökös elnökének. Számos Korea-szakértő úgy véli, hogy talán a jelenlegi államfő romló egészségi állapota miatt volt ilyen sürgető a hatalom öröklésének előkészítése.

A múlt hét pénteki impozáns parádén az erődemonstráció céljából felvonultatott katonák és a katonai nehézfegyverzet-arzenál látványa, valamint a tömeg önfeledtnek tűnő ünneplése sem tudja elfeledtetni azt a hatmillió észak-koreait, akik a World Food Programme szerint az országot sújtó élelmiszerhiánytól szenvednek – írja a BBC. A kommunista ország arra kényszerült, hogy élelmiszersegélyért folyamodjon, melynek okaként a rossz időjárást és a nukleáris tevékenysége miatt kirótt nemzetközi szankciókat nevezte meg. Oroszország, az Európai Unió, valamint az ENSZ több szervezetével ellentétben Dél-Korea és az Egyesült Államok a kérést megtagadva csak vészhelyzetre elegendő támogatást adott. Szöul attól teszi függővé a segítségnyújtást, hogy Phenjan mennyire mutatkozik hajlandónak nukleáris programja leállítására.

Az ország kormányzásában (és így az atomkísérletek terén) bekövetkező változásra ellenben minimális az esély, mivel elemzők szerint az ifjú Kim Dzsongün csupán egy könnyen irányítható báb szerepét fogja betölteni, és a jelenlegi elit változatlanul fogja vezetni az Észak-Koreát.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek