Nigériai családoknak fizet kártérítést a Pfizer

Több nigériai családnak is kártérítést fizet az amerikai Pfizer gyógyszeripari vállalat. A cég kutatói 1996-ban kétszáz gyermeken alkalmaztak egy agyhártyagyulladás elleni vakcinát, illetve vizsgálták annak hatásait Észak-Nigéria Kano államában. A kúra során több gyermek életét vesztette, és több tucat másik súlyos mentális és fizikai károsodást szenvedett. Ugyan a Pfizer hivatalos álláspontja szerint a kísérletnek nem volt több résztvevője, az ügyben mégis 547 nigériai család perli a vállalatot.

A halálos áldozatok száma egyelőre még bizonytalan. A gyógyszervállalat eddig 11 gyermek esetében ismerte el, hogy halálukat valóban a kezelések okozták – ezzel szemben a helyiek szerint legalább ötven gyermekéletet követeltek a kísérletek.

A Pfizer tagadja, hogy nem az elősírásoknak megfelelően alkalmazták volna a Trovannak nevezett antibiotikumot, s hangsúlyozta, hogy a kísérletező orvosok legjobb tudásuk szerint fejlesztették ki a gyógyszert. Bár a cég mélységesen sajnálja az áldozatokat, eredménynek tekintik, hogy a résztvevők 94 százaléka életben maradt.

Két évre és számos DNS-vizsgálatra volt szükség ahhoz, hogy végre eldőljön, ki jogosult a kártérítésre. A gyár első körben négy érintett családnak 175 ezer dolláros pénzösszeget ígért, ám további egy évbe telhet, mire a kifizetéseket sikerül is végrehajtani. A kártérített családok elfogadták a pénzbeli kompenzációt, ám hangsúlyozták, hogy elvesztett gyermekeik életét semmi sem pótolhatja.

A Pfizer egy, a kanoi kormánnyal közösen felállított 32 millió dolláros alapból finanszírozza a kártérítetési összegeket. További jóvátételként pedig részt vállal a kanoi egészségügyi projekt finanszírozásában, melynek keretében új kórházat is építenek majd.

Györe Adrienn

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »