Létezik „argentin megoldás” a válságra?

Görögország „vergődését” látva sokak emlékezetében felsejlik az egy évtizeddel ezelőtti argentin válság, amikor az ország felfüggesztette adósságának fizetését. A döntés akkor megmentette a dél-amerikai államot, de regionális gazdasági szerepéből sokat vesztett – teret engedve például a szomszédóriásnak, Brazíliának. Homlokegyenest mást mondanak a kormánypártiak és az ellenzékiek a a gazdaság jelenlegi állapotáról. Az ellenzék a „kirchnerizmust” az elhibázott gazdaságpolitika szinonimájaként használja, míg Christina Fernández de Kirchner elnöknő és hívei követendő példát, egyenesen „argentin modellt” emlegetnek.

Magas infláció, tőkekivonás, nemzetközi aggályok – az ellenzék szerint ez „kirchnerizmus” hozománya

Senki nem gondolta -sem a kormány, sem az ellenzék-, hogy Görögország megmenekülhet a jelenlegi válságból anélkül, hogy megállapítaná saját fizetésképtelenségét – ahogy azt 2001-ben Argentína tette. A fizetés felfüggesztését követően a gazdaság 65 százalékos növekedést produkált. A kérdés, ami most vitákat szült a dél-amerikai országban az, hogy létezik-e egyáltalán a Kirchner elnöknő által emlegetett „argentin modell”, vagy csupán egy „argentin esetről” beszélhetünk, melynek eredményei vitathatóak, általános alkalmazása pedig nehezen kivitelezhetőnek tűnik.

„Argentínáé egy érdekes eset, mert megmutatta, hogy a kiigazítások a válságból való kilábalás helyett éppen a krízis elmélyítéséhez vezethetnek” – vallja a korábbi miniszter, Roberto Lavagna, aki annak idején részt vett a fizetésképtelenségből eredő tárgyalásokban. Jelenleg a „kirchnerizmus” nagy ellenharcosa, mert véleménye szerint az elnöknő kormánya „eldeformálta” az ő eredeti kezdeményezését.

Argentínának a befektetések 20 százalékos növelésére van szüksége ahhoz, hogy biztosítsák a hat százalékos gazdasági növekedést. A gond azonban az, hogy a külföldi befektetések elmaradnak, maguk az argentinok is sokan külföldön fektetnek be. A kormány erőfeszítései ellenére az argentinok havi egymilliárd dollárt „visznek ki” a nemzeti gazdaságból, míg az utóbbi négy évben ez a szám összességében elérte a 60 milliárdot. A nemzetközi piac ma is -10 év elteltével – gyanakvóan tekint az országra. Lavagna szerint ez a rossz gazdasági döntésekkel magyarázható, melyeket már a kilábalás idején hoztak. Szerinte a téves gazdaságpolitka egyenes következménye az infláció növekedése, illetve a tőke külföldi kivonása.

Szintén az elhibázott lépésekről beszél az elnöknő egyik kihívója – októberben ugyanis elnökválasztás lesz -, a radikális Ricardo Alfonsín kampánystábja. Szerintük, ahelyett, hogy a kormány kihasználta volna a nyersanyagárak emelkedésének ragyogó lehetőségét, olyan döntéseket hozott, melyek a gazdasági egyensúlyt jelentős mértékben megingatták. Példaként ők is az erős inflációt említik. Az ellenzék szerint a kormány intézkedései csupán apró tapaszok egy sokkal súlyosabb sérülésre.

A kormány szerint igenis életképes a „K-modell”

Folytathatja így működését a Kirchner-kormány? Elemzők szerint igen. A középosztály ugyanis úgy látja, hogy a dolgok jól haladnak: a kormány a növekvő fogyasztásra ösztönöz, valamint támogatja a közszolgáltatásokat, mint az energia és a közlekedés. Mindez pedig az elnöknő (és nem régiben elhunyt férje, Néstor Kirchner) vezetéknevére utaló „K-modell” életképességét támasztja alá.

A kormányhoz közeli közgazdászok pedig a vitathatatlan tényekre emlékeztetnek. Az IMF adatai szerint 2002 és 2008 között mért 65 százalékos növekedés önmagáért beszél. Nem engedi elvitatni a kormány azt sem, hogy a nyersanyagárak emelkedése önmagában nem vezetett volna ilyen kedvező eredményekhez. Szükség volt a Kirchner-kormány összehangolt, fegyelmezett és fejlett gazdaságpolitikai döntéseire is. Elismerik a tőke kiáramlását, illetve távol maradását, ugyanakkor felhívják a figyelmet az alacsony államadósságra, valamint a belső piac megerősödésére. Azt sem vitatják, hogy a növekedés magasabb befektetési rátával kell, hogy párosuljon, azonban az állami befektetési politika irányát alapvetően helyesnek tartják. Az elnöknő gyakran sérelmezi, hogy bírálói még azt sem ismerik el, hogy a K-modell jobban és sokkal hosszabb ideig működött, mint ahogy azt sokan gondolták volna.

Senki nem hisz az argentin „KSH”-nak

A politikai vitában nem könnyíti a tájékozódást egy másik probléma: a Nemzeti Statisztikai és Népszámlálási Intézet (INDEC) számai annyira elvesztették hitelességüket, hogy még a kormányhoz közel álló közgazdászok sem használják referenciaként azokat. Az áldatlan állapotot jól mutatja, hogy például az infláció növekedésének hivatalos és egyes privát cégek adatai között kétszeres-háromszoros eltérés tapasztalható. Kevesen értik, miért hagyja továbbra is az INDEC irányítását az elnöknő a jelenlegi kereskedelmi miniszter kezében. Guillermo Moreno igaz, hogy hűséges „pártkatona”, de a tekintélyét teljesen elvesztett politikus, aki szabályos jogi hadjáratot indított a saját számításaikat közlő magáncégek ellen. Argentína januárig kapott haladékot az árak és GDP növekedését számító rendszer megreformálására.

Az IMF a közelmúltban figyelmeztetett, hogy a tagországok kötelesek megbízható adatokat szolgáltatni, egyúttal üdvözölte az argentin hatóságok bejelentését, hogy a Valutaalap szakembereivel együttműködve azon lesznek, hogy „az árak és GDP növekedését mutató jelentések minőségén javítsanak”. Argentína az egyetlen tagállam, melynek az éves jelentéssel ilyen gondjai vannak. Fernández de Kirchner telefonbeszélgetést folytatott Christine Lagarde-dal, napokkal azután, hogy utóbbi elfoglalta az IMF elnöki székét. Noha a tárgyalás témái nem kerültek nyilvánosságra, a dél-amerikai állam érdeke egyértelműen az, hogy a Valutaalap ne akadályozza az ország zavartalan kapcsolatait a világ legjelentősebb hitelező államait tömörítő Párizsi Klubbal, melynek jelenleg 6,5 milliárd dollárral tartozik. A tárgyalások nélkülözhetetlen eleme pedig a hivatalos adatok megbízhatósága.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »