Pénzügyi bohózat Amerikában

Szenzációs bohózattal kápráztatta el a befektetőket az S&P és az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

A hitelminősítő annak rendje és módja szerint előre értesítette a kormányzatot, hogy leminősítésre készül. A kormányzat részéről viszont érdekes módon villámgyorsan találtak hibát a számításokban, amely nem is kevés, 2000 milliárd dollárt meghaladó összegre rúgott.

Az S&P szerint ugyanis csupán kb. 2000 milliárd dollárnyi megtakarítás rajzolódhat ki az amerikai költségvetésben 2021-ig, míg a kormányzat saját számításai szerint ez 4200 milliárd dollárra rúg. Az eltérés a GDP-növekedési várakozásokban van, hiszen míg a kormányzat alapesetben 5%-os éves bővüléssel számolt, addig az S&P ennél konzervatívabb feltételezésekkel élt.

Akárhogy is van, az S&P teljesen jogosan úgy döntött, egy rövid átdolgozás után mégiscsak meglépi a lefokozást. Ezzel a Fitch és Moody’s ellenében az S&P-nél már nem a legjobb osztályzatot kapta Amerika a hosszú távú adósbesorolás tekintetében.

A lényeg: ezzel a lépéssel lassacskán helyére kerülnek a dolgok, hiszen az S&P arra mutat rá, hogy nem lehet felelőtlenül az egekbe növelni az eladósodottságot. Obama elnöksége alatt már Amerika lassan a harmadik évet tudhatja maga mögött 10%-ot meghaladó éves költségvetési hiánnyal, miközben a reálgazdasági indikátorokban még mindig nem bontakozott ki az a javulás, amelyre a politikusok számítottak.

Equilor

Friss hírek