Obama és Bush együtt emlékezik

Barack Obama elnök mellett az elődje, George W. Bush is jelen lesz a World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás 10. évfordulóján megrendezendő megemlékezésen  – közölte a hétvégén az amerikai ABC News tévécsatorna internetes oldala.

Michael Bloomberg, New York polgármestere bejelentette, hogy az évfordulóra a merénylet helyszínén elkészül majd az az emlékmű, amelyen ott sorakoznak majd az elhunytak nevei.

A kerek évfordulón rendezett ceremónián jelen lesz még  Rudy  Giuliani, a város volt polgármestere, George Pataki New York állam volt kormányzója és tisztséget jelenleg betöltő  Andrew Cuomo is, valamint  Chris Christie, New Jersey állam első embere is.

Kitekintő/MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »