Timosenko nem kapott több időt

A bíróság nem hagyta helyben a Julija Timosenkó volt ukrán miniszterelnök védelme által benyújtott többletidőről szóló kérvényt a „gáz-ügy” anyagainak áttanulmányozására – jelentette a RIA kijevi tudósítója július 25-én hétfőn. A törvényszék úgy ítélte meg, hogy a védelemnek volt lehetősége megismerkedni az eset részleteivel.

A kérvényt Nyikolaj Szirij az ex-miniszterelnöknő védőügyvédje nyújtotta be, Julija Timosenko egyetértésével. „Kérem a bíróságot, hogy biztosítson minimális garanciát Julija Vlagyimirovna Timosenkó védelmére” – fogalmazott az ügyvéd hétfőn a bíróságon, aki állítása szerint csak a bűnügyi eset két kötetét tudta elolvasni a tizenhatból, és ezért még egy hónapot és huszonöt napot kért a védelem részére. Ezután Szirij kifogást emelt a bíró ellen, de ezt is elutasították.

A kijevi bíróság június vége óta tárgyalja a „gáz-ügyet”, amely kapcsán a Főügyészség hatáskörrel való visszaéléssel vádolja a volt miniszterelnököt az Oroszországgal való gázszállításákról szóló szerződéskötésben még 2009-ből.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »