Gyűjti az aláírásokat a pártalapításhoz a magyarellenes politikus

Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori alelnöke, parlamenti képviselő bejelentette, a mai naptól kezdve elkezdi új pártja, a Nemzet és Igazság (NaS) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtését. Az SNS-ből kizárt politikus szerint az új tömörülés patrióta párt lesz.

Erről a politikus tájékoztatta a hírügynökségeket, jelezve, hogy az ország keleti részében indul a támogató aláírások gyűjtése.

Az SNS-ből kizárt politikus május végén jelentette be, hogy új pártot alapít. Azóta már több ezer aláírást sikerült összegyűjteni. Az SNS korábbi alelnöke szerint patrióta pártban gondolkodnak. Hangsúlyozta, nem szándékoznak zárt politikát folytatni.

Az alapító tervei szerint a nyár folyamán egyre több aktivistájukat lehet majd látni a városokban Szlovákia-szerte.

„A célunk az, hogy közvetlenül az emberektől tudjuk meg, mi aggasztja őket, nem csak Szlovákia viszonylatában, hanem hogy milyen gondokkal találkoznak a saját falujukban, vagy városukban“ – jelentette ki Belousovová.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »