Megölték az afgán elnök egyik tanácsadóját

Megölték vasárnap este Hamid Karzai afgán elnök egyik tanácsadóját, parlamenti képviselőt, volt uruzgáni kormányzót, valamint egy vendégségében lévő uruzgáni képviselőt – közölték hivatalosan.

A támadók – akik legalább ketten voltak és robbanómellényt viseltek – berontottak Dzsán Mohammad Hán házába, tűzharcba keveredtek testőreivel, és lelőtték a házigazdát és vendégét, Mohammad Asim Vatanval képviselőt – közölte a védelmi minisztérium és rendőrségi tisztségviselők.

A riasztott afgán biztonsági erők kivonultak a házhoz, és megrohamozták azt. Órákig tartó küzdelem kezdődött, amelyben legalább az egyik támadó meghalt. Két robbanás hallatszott a házból, de nem biztos, hogy a támadókon lévő pokolgépek okozták azokat. Egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e az összes támadót ártalmatlanná tenni – írták a hírügynökségek értesüléseik alapján.

A tálibok egyik szóvivője jelentkezett, és közölte, hogy két öngyilkos merénylőjük hajtotta végre a támadást, valamint hogy Hán testőrei közül is megöltek legalább egyet. Azzal vádolta Hánt, hogy „segítette az amerikaiakat, és rémtetteket követett el az afgán nép ellen”.

A tálibok az utóbbi időben több magas rangú afgán vezetőt gyilkoltak meg. Kedden ölték meg Kandahárban az afgán elnök egyik öccsét, bizalmasát, törzsi vezetőt, Dél-Afganisztán egyik legbefolyásosabb emberét, Ahmed Váli Karzait.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »