Súlyos árat kell fizetnie az országnak

Az ír adósság leminősítése elsősorban nem Írországnak, hanem az eurózónán belüli vitáknak szól a magánhitelezők újabb mentőcsomagban való részvételéről – jelentette ki csütörtökön Ajai Chopra, az IMF igazgatója azt követően, hogy a nemzetközi trojka kedvező mérleget vont a Dublin által eddig végrehajtott reformokról.

A nemzetközi trojka szerint sínen van az ír kiigazítási program, amelynek végrehajtása gőzerővel folyik, miközben a bankszektor is jó úton halad a stabilitás visszanyerése felé. Ezzel a pozitív mérleggel zárta sorrendben második negyedéves felülvizsgálati misszióját az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank alkotta trojka, amely az elmúlt napokban azt vizsgálta, hogy teljesültek-e az újabb ír hitelrészlet kifizetéséhez szükséges feltételek.

Székely István, az ír programért felelős bizottsági igazgató a csütörtöki sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a program megvalósítása jól halad, a finanszírozással nincs probléma és a dublini kormány erősen kezében tartja a gyeplőt. A magas rangú európai tisztviselő kiemelte, hogy a pénzügyi szektor reformja jó ütemben halad és a bankrendszer újratőkésítése várhatóan július végéig befejeződik, ahogy azt a programban előirányozták. Arra is kitért, hogy Dublinnak kényelmesen sikerült elérnie a június végére tervezett államháztartási hiányt és a deficit az év végére a GDP 10,5 százalékára csökkenhet, összhangban a programban előírtakkal.

Székely arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő felülvizsgálatra október közepén kerül sor, és addigra az ír kormány előterjeszti a 2012 és 2015-ös időszakra vonatkozó középtávú fiskális programot.

Ajai Chopra, az IMF igazgatója rámutatott, hogy három év lejtmenetet követően az ír gazdaság végre újra a növekedés első jeleit mutatja; a bankok újratőkésítése a tervek szerint halad; a fiskális program sínen van; javul a versenyképesség és az ír kormányban megvan a megfelelő politikai akarat a program végrehajtására.

Írországnak tavaly decemberben dobott összesen 85 milliárd euró összegű pénzügyi mentőövet az euróövezet és a Nemzetközi Valutaalap, amiért cserébe Dublinnak egy átfogó kiigazítási programot kell végrehajtania. Ennek teljesítését vizsgálta most a három intézmény az ír fővárosban.

Ajai Chopra egy kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy az ír adósság minapi leminősítése nem annyira az országon belüli viszonyokat, hanem sokkal inkább az euróövezeten belüli helyzetet tükrözi. „A leminősítés közvetlenül összefüggésbe hozható az eurózónán belüli politikákkal, főleg a magánbefektetők pénzügyi mentőcsomagokban való részvételével” – közölte az IMF igazgatója, hozzátéve, hogy Európa eddig nem volt képes megoldást találni egy európai problémára. „Nagy mértékben Írország határain kívüli eseményeket tükröz a leminősítés” – hangsúlyozta.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek