Moszkva újfajta kapcsolatokat ajánl a NATO-nak

Oroszország felajánlotta, hogy a NATO-tagállamokkal együtt kölcsönösen lemond az elrettentésről, és a közös biztonsági problémák megoldása felé szeretne fordulni – mondta Szergej Lavrov az Oroszország-NATO tanács nagyköveti szintű ülésén hétfőn Szocsiban.

A tanácskozás után az orosz külügyminiszter elmondta: Moszkva kifejtette az európai rakétavédelemmel kapcsolatos álláspontját, és  hangsúlyozta, hogy a tárgyalások nem úgy haladnak, ahogyan azt Moszkva a lisszaboni csúcs után elvárta volna, de a párbeszéd folytatódik. 

Lavrov tájékoztatása szerint az orosz fél felvette a tanácskozáson az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1973. számú, Líbiáról elfogadott határozata tiszteletben tartásának kérdését is.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »