Megjelent bírái előtt Ratko Mladic

Megjelent hágai bírái előtt hétfői tárgyalásán, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt főparancsnoka.

A meghallgatás előtt a vádlott védőitől olyan jelzések érkeztek, hogy nem kíván jelen lenni a tárgyaláson.Az eljárást vezető Alphons Orie bíró azt is elmondta, hogy a törvényszék szakértői szerint jelenleg Mladic egészségi állapota lehetővé teszi, hogy részt vegyen a tárgyaláson.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »